Megosztás
2013.3.22.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a kormány elszámolta magát a tranzakciós illetékkel, az nem hozza meg a várt bevételeket. Scheiring Gábor annak kapcsán közölte ezt az MTI-vel, hogy a nemzetgazdasági tárca csütörtöki tájékoztatása szerint a pénzügyi tranzakciós illetékből februárban 13,4 milliárd forint folyt be, alig 4,5 százaléka az éves előirányzatnak.

A képviselő kijelentette: egy nemrégiben napvilágot látott jelentés szerint 160 bankból 150 teljes egészében áthárította a tranzakciós illeték terhét, ennek ellenére nem teljesülnek az elvárt bevételek. Megismételte: a hétköznapi átutalások helyett szerintük a nemzetközi spekulatív pénzforgalmat kellene megadóztatni. Csütörtökön Banai Péter Benő, a szaktárca költségvetésért felelős helyettes államtitkára azt mondta, még korai lenne vizsgálni a tranzakciós illetékből befolyó összegeket, hiszen új adónem révén nem ismert, hogy milyen szezonális hatások befolyásolják az adóbevétel alakulását.