Szabó_Tímea
Megosztás
2014.11.12. |

 

Ma hazánkban szociális válság van: az éhezők száma egyre nő, a lakosság több mint negyede súlyos anyagi nélkülözésben él, már kb. 300.000 ember nem kap semmiféle szociális ellátást. Eközben a kormány tízmilliárdokat von el a rendszerből és ehelyett a közmunkába fektet be, ami jelenlegi formájában nem segít a szegénységből való kitörésben. 

 

Orbánék legfelháborítóbb húzása mégis az, hogy a napokban átverték a szociális szféra dolgozóit. Nem írták alá azt a megállapodást a terület képviselőivel, melynek értelmében már jövőre nőne az ott dolgozók bére. A szakemberek helyzete rendkívül elkeserítő: az ágazat átlagkeresete az egyik legalacsonyabb az országban a bruttó átlagkeresetük alig több, mint a minimálbér. 

 

A PM már többször támogatásáról biztosította a szférában dolgozókat és többször kértük bérük emelését a kormánypártoktól, amit úgy tűnik nem hajlandóak teljesíteni. Miközben százmilliárdok mennek el presztízsberuházásokra, addig 30 milliárd forintos béremelést már nem hajlandó végrehajtani a kormány. Ennek érdekében költségvetési módosító indítványt nyújtunk be az Országgyűlés elé, mely az MTVA költségvetéséből csoportosítana át az ágazat dolgozóinak béremelésére. A kormányzati propagandát pofátlanul és visszataszítóan művelő közmédia helyett az elesetteket segítő szakemberek támogatására van szükség. Nem várhatunk el egy szakembertől maximális teljesítményt és minőségi munkát, ha őket is a saját szegénységük elleni küzdelem foglalja le. Orbán dönthet: a szociális dolgozók vagy a propaganda ér meg neki 30 milliárd forintot!

 

Budapest , 2014. november 12.

 

Szabó Tímea

 

A Párbeszéd Magyarországért társelnöke