Megosztás
2017.8.9. |

A Párbeszéd követeli az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány főtitkárának azonnali menesztését. Gyomorforgató, hogy a rászoruló gyermekek üdültetését végző intézmény vezetőjének luxusvillát bérelnek a Balaton-parton, valószínűleg közpénzekből. A Párbeszéd közérdekű adatigénylés keretében kikéri az alapítvány, valamint annak vezetőjének minden szerződését.

 

Hornyák Tibor egy havi 3 és fél millióért bérelhető luxusvillából irányítja a szegény gyerekek zánkai nyaraltatását. Ez ma egy kórházi ápoló három évi fizetésének, vagy hat évi közmunkabérnek megfelelő összeg. Az újabb Hornyák-botrány jól mutatja, hogy az Orbán-rezsim a közpénzek szétlopása mellett az urizálást is csúcsra járatja.

 

A hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik üdültetése támogatandó kezdeményezés, azonban az azt végző intézmények korrupciós ügyei egyre nagyobbra duzzadnak.

 

A tábori éjszakák legalább háromszorosan túlárazottak, átláthatatlan módon vásároltak ingatlanokat, a vezetőik pedig a hírek szerint elképesztő összegeket vihetnek haza. A kormány büszke arra, hogy idén 55 ezer gyermek vesz részt a programban, de sem azt nem teszik hozzá, hogy hányan gazdagszanak meg a rászorulóknak szóló programokon, mint ahogy arról sem esik szó, hogy ma tízszer ennyi rászoruló gyermek van az országban, akik körében rendszeres az éhezés, és akik többsége olyan házakban él, amelyekben még WC sincsen.

 

Budapest, 2017. augusztus 9.

Tordai Bence

a Párbeszéd szóvivője

 

 

Nekünk mindenki számít!

Csatlakozz!