Megosztás
2015.10.13. |

Ezerszer elmondtuk: a déli határon épített kerítés értelmetlen, embertelen és pazarlóan drága. Orbán idén összesen 60 milliárdot pocsékol el a gyűlöletkampány kellékeire, a szögesdrótot óránként tízezerért húzzák fel. A Párbeszéd Magyarországért (PM) jogi lépéseket tesz a pofátlan túlárazások és pénzkidobás miatt.

 

Az Index.hu szerint a Honvédelmi Minisztérium egy minden szabályt megkerülő, személyi összeférhetetlenséget felvető eljárásban bízta meg saját cégét a vasfüggöny felhúzásával. Az egyetlen indulóként a legalacsonyabb árral nyerő „pályázó”, a HM EI a kerítés kihúzásáért munkaóránként 10 795 forintot, bozótirtásért 24 130 forint/órát számlázott.

A PM korábban több írásbeli kérdéssel próbálta feltárni a kerítésépítés részleteit, és feljelentést készít elő az eljárás gyanítható törvénytelenségei és a pofátlan túlszámlázás miatt.

A vasfüggöny építése nem járul hozzá a menekültprobléma enyhítéséhez, csak megnehezíti az egyébként is nehéz sorsú emberek életét. Eközben a kapkodó pótcselekvés iszonyatos pénzeket húz ki a magyar adófizetők zsebéből: a költségvetést is módosítani kell, hogy megszorítások árán előteremtsék a 60 milliárd elpazarolt közpénzt.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a Fidesz a menekültválságot is a haverok zsebének kitömésére használja. A PM nem tűri a korrupciót, és Orbánék biztosak lehetnek benne, hogy előbb vagy utóbb feláll egy Korrupcióellenes Ügyészség, és akkor el kell számolniuk mindenért.

 

Budapest, 2015. október 13.

Tordai Bence,

a PM szóvivője