Megosztás
2013.3.6.

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tegnapi ítéletben megállapította, hogy a Médiatanács törvénysértően járt el a Klubrádió által használ budapesti rádiófrekvencia ügyében, mivel eljárása során sorozatosan nem követte a Fővárosi Ítélőtábla több ítéletében számára meghatározott, a törvények szerint kötelező iránymutatását. A Párbeszéd Magyarországért üdvözli a bíróság döntését, amely immár a negyedik ítélet volt, ami a Médiatanács ellenében született. Ugyanakkor értetlenül állunk a Médiatanács tegnap kiadott közleményével szemben, amely megint arra utal, hogy a csupán fideszes tagokból álló testület megint ki akarna bújni a bírósági ítélet alól és újabb trükkökön gondolkodik azért, hogy el tudja hallgattatni az egyetlen ellenzéki hangvételű rádiót.


A PM álláspontja szerint a Médiatanács viselkedése kimeríti a hivatali visszaélés fogalmát, hiszen a Médiatanács tagjai hivatalos személyek, akik másoknak szándékosan kárt okoznak azzal, hogy nem teljesítik a törvények által rájuk rótt feladatot. Ezért a mai napon feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért parlamenti képviselői csoportjának vezetője