Karácsony Gergely
Megosztás
2018.1.16. |

"Fideszes áldemokrácia" helyett szociális demokráciát sürgetett a Párbeszéd társelnöke, a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltje a Változás 2018 körút pécsi állomásán kedden.

    Karácsony Gergely kiemelte: a Fidesz számára a magyar emberek bére tehertételt jelent, amit az is mutat, hogy Magyarország valódi adóparadicsom a multinacionális vállalatok számára, miközben az átlagnál kisebb bér után a legtöbb adót fizetik az emberek. Ezzel szemben ők olyan, felelős kormányzást kívánnak folytatni, ami biztosítja a munkáért járó méltó fizetést - mondta. Egyúttal igazságos adórendszer kialakítását és a minimálbér adómentességének visszaállítását ígérte. Ez utóbbi a keresők 70-80 százalékának jelentős fizetésemelést jelentene - jegyezte meg.
    Az ellenzéki politikus véleménye szerint a Fidesz oktatáspolitikája a tudás leértékeléséről szól, Magyarországnak viszont "jól felkészült, kreatív, együttműködésre képes, nyelveket beszélő fiatalokra" van szüksége. Ehhez - mondta - megfelelő oktatási rendszer kell, mert "jó iskola nélkül Magyarországnak nincs jövője".
    Az Európai Unióban Magyarország költ a legkevesebbet saját bevételeihez képest az egészségügyre, itt a legalacsonyabb a várható élettartam, a legtöbben itt halnak meg rákos megbetegedések miatt, miközben a Fidesz "óriási bizniszt csinált" az ágazatból - jelezte Karácsony Gergely. Egyúttal megjegyezte: nem hiszi, hogy bárki ilyen országban szeretne élni.
    Közölte: az elmúlt nyolc évben a politika mindennel foglalkozott, csak azzal nem, ami a magyar embereknek fontos. Hozzátette: a választási szövetséget azért hozták létre, hogy az embereknek valódi kormányuk legyen, mert a politika munka, a politikusok dolga pedig a szolgálat.
    "Nem a magyar nép a kormány szolgája, hanem a kormánynak kell szolgálnia a magyar népet" - hangoztatta az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, majd úgy fogalmazott: ígérete az az "egy i-betű, amelyet a Fidesz ellopott az igazság elejéről".
    Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke, a programismertetés felelőse arról beszélt, hogy a baloldal érzékelhető erősödése ellenére "kétkedést, pici bizonytalanságot" érez a baloldali emberekben, és ez - vélekedett - a Fidesz legfőbb szövetségese.
    "Amíg (...) egymás kétkedéseivel vagyunk elfoglalva, addig nem vesszük észre, hogy többségben vagyunk és a Fidesz került kisebbségbe" - mondta, hangsúlyozva, hogy elsősorban ennek a belső kétkedésnek a legyőzésével lehet megverni a Fideszt 2018-ban.
    A szocialista politikus Orbán Viktor rossz koncepciójának nevezte, hogy az olcsó munkaerőre akarja építeni Magyarország jövőjét. "Láttuk az elmúlt nyolc évben, hogy ez nem működik" - mondta, és úgy vélekedett, hogy a Fidesznek nincsenek válaszai a technológiai fejlődésére és a globalizáció jelenségeire.
    "Nem lehet az embereket tartósan visszafogni, elbutítani vagy kerítések közé zárni" - hangoztatta Kunhalmi Ágnes, aki kiemelte, e kihívásokra a MSZP és a Párbeszéd válasza a szociális demokrácia. Úgy fogalmazott: e szövetség, összefogás kitárja a kapuit mindenki előtt, aki váltani szeretne. Szavai szerint ehhez az embereken kívül minden pártra is szükségük van.
    Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetőjének szavai szerint április 8-án "közös erővel, elszántsággal, közös listával és miniszterelnök-jelölttel elzavarható a Fidesz és a helyi kiskirályok".
    A szocialista politikus az eseményen bejelentette: arra tesz javaslatot az MSZP-Párbeszéd szövetségnek, hogy támogassák Mellár Tamás közgazdász országgyűlési képviselő-jelöltségét a Baranya 1-es választókörzetben, a megye 4-es körzetében pedig Vass Pétert, Szigetvár független polgármesterét.
    A bejelentést Karácsony Gergely történelmi lépésként értékelte. Tóth Bertalan szólt arról is, hogy a Fidesz "most is kísérletezésre használja" a baranyai megyeszékhelyet, "ahogy tette azt a Kubatov-lista bevezetésekor vagy a pécsi vízmű elfoglalásakor".
    A Változás 2018 pécsi állomásán röviden felszólalt Mellár Tamás és Vass Péter, valamint Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese, a párt baranyai elnöke is.



MTI 2018. január 16., kedd

 

Csatlakozz, hogy legyen Karácsony!