Szabó Rebeka
Megosztás
2014.3.10. |

Kormány által előidézett káosz van a hulladékgazdálkodásban, ami az önkormányzatokat is nagyon nehéz helyzetbe hozza. Gyömrőn a szelektív szemétgyűjtést mondta fel a szolgáltató, de olyan település is van, ahol a katasztrófavédelemnek kell beavatkoznia. A szolgáltató kisvállalkozások sorra csődölnek be a rezsihazugság és az új iparági adók együttes hatása miatt. 

 

A rezsiátverés miatt a szolgáltatók komoly bevételektől esnek el, cserébe pedig a kormány bevezette a lerakási adót és a Magyar Energia Hivatalnak fizetendő felügyeleti díjat. Ezen felül drágul az üzemanyag, útadót kell fizetni és már tranzakciós adó is van. Mindezzel nem csupán a szolgáltatókat, de az önkormányzatokat is hatalmas bajba jutatta a kormány. Gyömrőn a szelektív szemétgyűjtést eddig végző Hírős Hulladékgazdálkodási Kft azonnali hatállyal felmondta a szolgáltatást, mert a rezsihazugság miatt kieső bevételeket, valamint az új iparági adókat és útdíjat már nem tudja kifizetni. Más települések, pl. Felsőpakony esetében pedig maga az önkormányzat száll be jelentős összeggel a hulladék kezelésébe, amely végső soron ugyanúgy a település lakosságától von el egyébként más célra hasznosítható forrásokat. A hulladék kezelését végző önkormányzati társulások gyakran 30%-os veszteséget termelnek. Olyan település is van, ahol a katasztrófavédelemnek kell beavatkozni és kényszerszolgáltatót kijelölni, de pl. Vizsoly térségében még így sem találnak szolgáltatót. 

Az Együtt – PM szerint a szolgáltatás színvonalának romlásával és közegészségügyi kockázattal is jár, hogy a kormány szétverte a működő hulladékkezelő közszolgáltatást. A kormány által előidézett káosz következményeinek az önkormányzatokra hárítása helyett a beszedett termékdíjakat és lerakási illetéket hulladékgazdálkodási célra kell fordítani. Szélesíteni kell a betétdíjas csomagolások körét, és be kell vezetni a mennyiségarányos díjfizetést, amely fenntartható módon csökkenti a környezettudatos háztartások költségeit.

 

Budapest, 2014. február 21.

 

Szabó Rebeka országgyűlési képviselő,

a Kormányváltó Összefogás Pest 7-es választókörzetének jelöltje

 

Szilágyi László országgyűlési képviselő,

az Együtt-PM szakpolitikusa