Kaltenbach Jenő
Megosztás
2019.5.10. |

Nem igaz, hogy minden politikus korrupt.

 Orbán uralmának okát sokfélképpen magyarázzák. Vannak, akik a sérelmi nacionalizmusra való rájátszást, mások a magyarok jobbágy mentalitását, ismét mások a polgárság hiányát, a megkésett magyar történelmet jelölik meg okként.

 Ez ugyan mind igaz, de kimaradt valami, ami azonban szintén közrejátszik. Orbán nemcsak a sérelmi nacionalizmusra játszik rá, hanem, ami talán még ennél is fontosabb, azt a látszatot akarja kelteni, hogy neki nincs alternatívája. 
 Ez az alternatíva nélküliség nemcsak a propaganda gépezet által feltupírozott eredményekre vonatkozik, hanem a negatív imázsra is. Aligha tagadható, hogy az Orbán rezsim az EU egyik legkorruptabbja. Erre az orbáni propaganda természetesen egyrészt tagadással reagál, de ami ennél is fontosabb, azt a látszatot kelti, sugallja, hogy a korrupció a politika „természetes” velejárója, többé kevésbé minden politikus korrupt. Alternatíva tehát itt sincs. Ez a taktika pedig bevált, mert ma Magyarországon az ilyen vélekedés, még ellenzéki választók között is gyakori. Hányszor hallom, látom a lemondó kiábrándult valóságos és verbális legyintést, kiúttalanságot sugalló gesztust.
 Legfőbb ideje, hogy tegyünk ellene. Nem minden politikus korrupt! Igenis vannak nagyon is tisztességesek! Olyanok mint mi, közülünk valók!
 Hadd legyek konkrét. Ilyen politikus például Jávor Benedek a Párbeszéd politikusa, európai parlamenti képviselője. Több mint 10 éve van jelen a magyar politikában. Előbb magyar parlamenti képviselő, majd 2014-óta Brüsszelben küzd egy tisztességes európai közéletért.
 Soha egyetlen fillér közpénz nem tapadt a kezéhez, ilyen vád vele kapcsolatban soha fel sem merült. Nincs sem dúsgazdag apja, sem veje és az édesanyjának sincs sertéstelepe. Soha nem csapott be senkit átlátszó ígéretekkel, amelyeket aztán nem tartott be, mint ahogy politikai nézeteit sem váltogatta, mint az alsóneműt.
Ellenkezőleg! Nemcsak nem korrupt, hanem mindig fellépett az országnak ártó, korrupció gyanús ügyekkel szemben, amelyre a legjobb példa a Paks 2 ügyben végzett felderítő, felvilágosító munkája.
 Jávor Benedek, azok közé az emberek közé tartozik, akitől, ahogy mondani szokás, bizalommal vennék használt autót, sőt ”használt országot” is. Képviselői munkáját valóban a köz lelkiismeretes szolgálata jellemzi. Az egyik legtöbbet dolgozó EP-képviselő, amelyet az EP kitüntetéssel ismert el.

Megérdemli a bizalmunkat!

Kaltenbach Jenő, egykori ombudsman