Bírói függetlenség
Megosztás
2017.11.16. |

Juhász Péter, az Együtt elnöke és Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a putyinizálódás felé tett újabb lépésnek tartja, hogy a Fidesz-kormány félretolja a neki nem tetsző bírákat és a helyükre a saját embereit ülteti. Ezzel a fideszes ügyészségi vezetés mellé jönnek a fideszes bíróságok is. Az Együtt–Párbeszéd-szövetség tiltakozik az Orbán-rezsim újabb szabadságkorlátozó lépése ellen, annak azonnali visszavonására szólítja fel a kormányt.

 

A kormány miniszteri rendeletben változtatta meg a bírák kinevezésének szabályait. Ezzel megnyíltak a kapuk a kormány közeléből érkező bírójelöltek előtt és lehetőség nyílt az akadékoskodó bírák félreállítására. A kormánynak tehát kimondott célja lett, hogy a közigazgatásból, minisztériumokból, kormányhivatalokból érkező embereket vigyen be az igazságszolgáltatásba. - számot be a 444.

 

Juhász Péter és Karácsony Gergely szerint ez az elnyomó és szabadságot korlátozó Orbán-rezsim újabb lépése a putyinizálódás felé. Orbán illiberális rendszerének jól látható módon nem tetszett, hogy a bírák eddig meg tudták őrizni függetlenségüket a befolyásolási kísérletek ellenére. Ezt akarja most megtörni az új rendelettel. A bíróságoknak és a bíróknak ezután az lesz a feladata, hogy eltussolja a fideszes lopásokat, választási csalásokat, tehát a fideszes ügyészségi vezetés mellé jönnek a fideszes bíróságok is.

 

Juhász Péter és Karácsony Gergely tiltakozik az Orbán-rezsim újabb szabadságkorlátozó lépése ellen, annak azonnali visszavonására szólítja fel a kormányt. Az ilyen putyinista hozzáállás helyett korrupció-ellenes ügyészség és Közérdekvédelmi Hivatal felállításával kell biztosítani a bíróságok függetlenségét, a korrupciós ügyek független feltárását.

 

Orbán Viktort semmi nem fogja visszatartani újraválasztása esetén a maradék szabadságunk felszámolásától. Ezért is kell 2018-ban megtörni hatalmát. Az Együtt és a Párbeszéd szövetsége hisz abban, hogy le lehet győzni a Fideszt, nem alakul jövő nyáron újabb Orbán-kormány. Ehhez a választók bizalmának visszanyerésére és jó ellenzéki együttműködésre van szükség. Az Együtt–Párbeszéd-szövetség és Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt ezért dolgozik.

 

Budapest, 2017. november 16.

Juhász Péter

az Együtt elnöke

és

Karácsony Gergely

a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, társelnöke

 

 

Ismerd meg a Párbeszéd programját, mondd el róla a véleményed, mert nekünk mindenki számít: http://mindenkiszamit.hu/
Csatlakozz, hogy legyen Karácsony!