Budapest patkány
Megosztás
2018.10.15. |

Mától aktív a Párbeszéd speciális Facebook-oldala, A nagy patkányszámláló, amelyre várjuk jelzéseiket, történeteiket, képeiket, videóikat. 

I. kerületi önkormányzati képviselőnk, V. Naszályi Márta a nyáron kezdett vizsgálódni a témában, miután rengeteg bejelentés kapott. Adatigénylése nyomán világossá vált, hogy 3 hétig – szolgáltatóváltás miatt – semmilyen közszolgáltató cég nem végzett patkányirtást Budapesten, ennek nyomán 2-szeresére nőtt a patkányok észlelt jelenléte a fővárosban 2017 július-augusztusi adatát összevetve 2018 hasonló időszakával. Képviselőnkhöz továbbra is ömlenek a bejelentések, amelyek közös pontja, hogy olyan közterületeken és élőhelyeken is találkozni patkányokkal, ahol ez korábban ismeretlen jelenség volt. A friss jelzések a XI. kerületi Ulászló utca társasházi lakásaitól a Kapisztrán téren át a Schulek lépcsőig terjednek, de volt, akinek buszmegállóban birizgálta cipőjét az állat.

Bár az irtással megbízott, négy kisebb vidéki cégből összetett, korábban inkább légi szúnyogirtással foglalkozó cég azt állítja, ura a helyzetnek, a tények nem ezt mutatják; a vállalt 24 órás határidő helyett több napos határidővel dolgoznak, s nem jutnak el mindenhova. Célunk, hogy az ő munkájukat is segítsük A nagy patkányszámlálóval.

 

Párbeszéd

Csatalkozz!