Megosztás
2014.8.26.

A németek pontosan látják, mi folyik hazánkban

 

A német külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier a német diplomatáknak tartott nagyköveti értekezleten tegnap arról beszélt, hogy vannak olyan erők az Európai Unióban, amelyek szembemennek közös, európai értékeinkkel. A liberális demokrácia kifejezést használva ezzel egyértelműen a magyar miniszterelnök elhíresült beszédét kritizálta.

 

Az Együtt-PM Szövetség felszólítja a magyar kormányt: térjen vissza a demokratikus jogállami értékekhez, és tegyen meg mindent azért, hogy hazánk diplomáciai kapcsolatait helyreállítsa!

 

A magyar nagyköveti értekezlettel egy időben tartja saját nagyköveti értekezletét Németország is. Ez jó alkalmat ad arra, hogy összehasonlítsuk a két ország diplomáciáját. Miközben a Magyarország számára hagyományosan elsőszámú európai partnerország olyan vendégeket hívott meg saját követi konferenciájára, mint Javier Solana korábbi NATO-főtitkár, illetve az unió volt külügyi főképviselője, vagy a jelenlegi svájci államfő, addig a magyar diplomaták találkozóját 2014-ben már elkerülik a nemzetközi vendégek. Erre korábban másfél évtizedig nem volt példa.

Ami ennél is fontosabb eltérés a két ország külpolitikájában: miközben Németország a jelenlegi kiélezett nemzetközi helyzetben éppen a nyugat értékközösségére hívja fel a figyelmet, ennek tulajdonít döntő jelentőséget, addig a magyar kormányfő arról beszél, hogy az értékvezérelt diplomácia ideje lejárt, és „illiberális” demokráciát vizionál. A német külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier a konferencián, a „liberális demokrácia” kifejezést használva egyértelműen hazánk miniszterelnökének korábbi megjegyzésére utalva felhívta a figyelmet, hogy miközben számolatlan nemzetközi konfliktussal egyszerre kényszerül megküzdeni a világ, vannak olyan erők az Európai Unióban, amelyek szembemennek közös európai értékeinkkel. Vagy csak egyszerűen szavazatszerzési okokból gyengítik a demokratikus jogállamot.

Mindenki lásson tisztán: „illiberális” jogállam nem létezik, az ilyen törekvések az önkény alapjait fektetik le. Magyarországon ma csak részben működik a jogállam, ezt pedig legfontosabb stratégiai partnereink is pontosan látják. Az Együtt-PM Szövetség felszólítja a magyar kormányt, hogy térjen vissza a demokratikus jogállami értékekhez! Tegyen meg mindent azért, hogy hazánk értékalpú nemzetközi szövetségeit megerősítse!

 

Budapest, 2014. augusztus 26.

Hajdu Nóra, az Együtt elnökségi tagja,

az Együtt-PM Szövetség külügyi szakpolitikusa,

Budapest II. kerületének polgármesterjelöltje