Szabó Rebeka
Megosztás
2014.3.13. |

Pest megye 7-es, Vecsés központú választókörzetének lakói megérdemlik, hogy a jelenlegi kormánypárt és a kormány leváltására egyedül képes ellenzéki összefogás jelöltje vitában ütköztessék elképzeléseiket! Ezért nyilvános vitára hívom ki a Fidesz jelöltjét. Remélem, hogy Szűcs Lajos ezúttal nem futamodik meg, bár a gyömrői helyi televízió által tervezett vita már meghiúsult, mert nem fogadta el a közös vitára való felkérést.

A Fidesz jelöltje a parlamentben is hasonlóképpen „működött”. Míg az elmúlt négy évben kétszázharminchat alkalommal szólaltam fel, addig Szűcs Lajos mindössze negyvenkétszer, egyszer sem említve választókörzete lakosságának gondjait. Ugyanakkor megszavazta a trafikok lenyúlását, a kiskeresetűek jövedelmének csökkentését, a nyugdíj megtakarítások elrablását, az iskolák államosítását és a fideszes földesurakat védő földtörvényt is! A választópolgároknak a Fidesz hazug propagandaáradata helyett valódi érvekre és konkrét javaslatokra van szüksége! Szűcs Lajos ne futamodjon meg a felelősségre vonás elől, számoljon el az elmúlt négy évvel és saját szótlanságával, merjen kiállni a kormányváltó jelölttel vitatkozni!

 

Budapest, 2014. március 13.

Szabó Rebeka országgyűlési képviselő,
az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP Pest megye 7-es választókörzetének jelöltje