Megosztás
2016.2.23. |

Elfogadhatatlan, ami a Választási Irodánál történik!

 

Úgy látszik, már semmilyen eszköztől - akár a fizikai erőszaktól - sem riadnak vissza, hogy megvédjék a Fidesz-kormány hatalmát. A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint ahol ez megtörténhet, ott már valóban a demokrácia felszámolásáról lehet beszélni.

 

Elfogadhatatlan és botrányos, hogy a 21. század Európájában kigyúrt verőlegényekkel kelljen dulakodni annak érdekében, hogy érvényesülhessen a részvételi demokrácia. 

A király meztelen. Eddig is tudtuk, láttuk, hogy az Orbán-kormány retteg attól, hogy az emberek véleményt mondhassanak regnálásáról – akár az MSZP vasárnapi zárvatartással kapcsolatos, akár Karácsony Gergely PM-társelnök és a civilek által benyújtott kérdésekről, a Városliget beépítéséről és az olimpiarendezésről van szó. Látszik, hogy a hatalom reszket attól, hogy az emberek elé kell állnia – és már semmilyen eszköztől sem riad vissza annak érdekében, hogy megakadályozza a szabad véleménynyilvánítást.

Egy olyan országban, ahol előfordulhat az, hogy kigyúrt kopaszok fizikai erővel próbálják megakadályozni egy népszavazás kezdeményezését, mi a következő lépés – hogy majd a választások alatt is verőlegények szállják meg a szavazóhelyiségeket?

A PM felszólítja az illetékes hatóságokat, hogy haladéktalanul tegyenek rendet, és garantálják a demokratikus intézmények szakszerű működését; tegyék lehetővé, hogy az emberek az ország törvényeinek megfelelően kinyilváníthassák az akaratukat.

 
 
Budapest, 2016. február 23. 
 
Tordai Bence, a PM szóvívóje