Megosztás
2013.3.6.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) adatigényléssel fordul a Fejér megyei Felcsút önkormányzatához, mert a szervezet szerint felmerül a gyanú, hogy nem a törvényben meghatározott módon jelentek meg a földbérleti pályázatok kiírásait az önkormányzatnál és a kormányzati portálon.

Szabó Rebeka képviselő, a PM tagja, szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy ezt az információt helyi gazdálkodóktól kapták. A politikus hangsúlyozta, ha elmaradt vagy nem a törvényeknek megfelelően történt a kifüggesztés, az érvénytelenné teheti a pályázatokat. A képviselő annak a véleményének is hangot adott, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) "trükközik" a pályázatokkal. Példaként említette, hogy Váradi András alcsútdoboz-göböljárási juhász három esetben is pályázott, de a pályázati kiírásokat kétszer indoklás nélkül visszavonták, a harmadikban pedig egy "Orbán Viktorral és családjával jó kapcsolatot ápoló" gazdálkodó érdekeltségi köre nyert. Szabó Rebeka hozzátette, hogy a Nemzeti Földalap másik "trükkje", amit a Somogy megyei Bábonymegyeren alkalmaztak, ahol nem hirdettek nyertes a pályázatokon, hanem - helyi információk szerint - ideiglenes használatba adják ki a földeket. A Párbeszéd Magyarországért ezért az NFA-hoz is adatkikéréssel fordul, hogy megtudják, a település környékén vannak-e ideiglenes használatba adott földek és ha igen, akkor azokat kik és mióta használják.