Megosztás
2013.4.11.

2013. április 11.

Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért (PM) politikusa két módosító javaslattal szeretne változtatni az állami földpályázatok kiírási rendszerén – ezt a független képviselő jelentette be csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.   

Egyik javaslata azt célozza, hogy az érvénytelen földbérleti pályázatok után a helyben élő pályázók között arányosan osszák el a meghirdetett területet.


Másik javaslata szerint ha a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) nem hirdeti ki időben a pályázatok eredményét, akkor öt munkanapon belül vissza kellene fizetnie a pályázati eljárási díjakat. Ha az NFA további harminc napot csúszik, akkor még egyszer ki kellene fizetnie az eljárási díjat – tette hozzá.
    

Szabó Rebeka arra is kitért, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán bejelentette: a Földet a gazdáknak! program során újabb 200 ezer hektár állami föld kerülhet a gazdálkodókhoz. A képviselő véleménye szerint miután a kormányzat nem hajlandó változtatni a jelenlegi „igazságtalan és visszaélésekre alkalmat adó” pályázati rendszeren, ezért ez a bejelentés csak azt tükrözi, hogy nőtt a „kormányközeli érdekcsoportok földéhsége”.

A javaslatot itt tekintheti meg (PDF).