föld_nav
Megosztás
2015.2.12. |
A Párbeszéd Magyarországért üdvözli, hogy a NAV nyomozást folytatott a területalapú támogatások ügyében, de felhívja a figyelmet arra, hogy a Fidesz-közeli földoligarcák agrártámogatásainak és az állami földpályázatok visszaéléseinek kivizsgálása még nem történt meg.

 

 

A NAV pénzügyi nyomozói különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás kísérlete, valamint hivatali visszaélés és befolyással üzérkedés megalapozott gyanúja miatt folytattak nyomozást a területfejlesztési támogatások ügyében. A gyanú szerint az elkövetők csaknem 23 ezer hektár terület után több mint másfél milliárd forintnyi támogatási kérelmet nyújtottak be. A héten már vádemelésre is sor kerülhet.

 

A PM emlékezteti az Ügyészséget, hogy a Fidesz-közeli földmaffiához vándorolt hatalmas összegű agrártámogatások hátterének felderítése, az állami földek gyanús, szubjektív pontozáson alapuló visszaélésszerű pályázatainak kivizsgálása továbbra is várat magára.

 

 

Budapest, 2015.02.12.

Párbeszéd Magyarországért