n1tv_operatőr
Megosztás
2015.9.8. |
Közösség tagja ellen elkövetett erőszak miatt feljelenti a Párbeszéd Magyarországért a Jobbik-közeli N1 tévé operatőrét. László Petra a korábban Hitlert dicsőítő csatornának forgatva elgáncsolt egy gyerekével a kezében futó édesapát és erőből megrúgott egy kislányt.


Videofelvételek tanúsítják, hogy a szélsőjobboldali N1 operatőrnője ok nélkül és tudatosan okoz fájdalmat a röszkei menekülttábornál ártatlan gyerekeknek. Ez az emberi viselkedés legalja, amit nem is akarunk kommentálni – egyszerűen feljelentést teszünk László Petra ellen közösség tagja elleni erőszak miatt. A bűncselekmény büntetési tétele 1-5 év.


Ez a gyűlöletbűncselekmény azonban nem előzmények nélkül való. A Fidesz menekültellenes gyűlöletkampánya és a Jobbik idegenellenes uszítása hozta meg rothadt gyümölcsét akkor, amikor egy magyar nő ártatlan gyerekekre támadt.


Orbán Viktor és Vona Gábor személyes felelősséget viselnek a történtekért. A Párbeszéd Magyarországért követeli, hogy mindketten ítéljék el ezt a bűncselekményt, és tegyék egyértelművé híveik számára, hogy ez még számukra sem elfogadható. 


Itt az idő, hogy Orbán és Vona szembenézzenek gyűlöletpolitikájuk következményeivel és abbahagyják végre a menekültellenes uszítást, mielőtt tragédia történik!
 
 
Budapest, 2015. 09. 08.  
                                                                                                               
 
Szabó Tímea  
országgyűlési képviselő 
a PM társelnöke