Szabó Tímea
Megosztás
2018.3.16. |

Szabó Tímea, az MSZP-Párbeszéd országgyűlési jelöltjének több, mint 100 db választási plakátját tették tönkre Óbuda belterületén. A plakátokat március 14-én helyezték fel, másnap virradóra viszont szinte az összeset letépték és a földre dobták. A Párbeszéd ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen. Felmérések szerint Szabó Tímea az egyetlen esélyes jelölt arra, hogy a választókerületben legyőzze a fideszes Menczer Erzsébetet, amit úgy tűnik, a Fidesz nem néz jó szemmel, ezért semmilyen eszköztől nem riad vissza.

A kerület azon részein térfigyelő kamera működik, így reméljük, a rendőrség hamarosan kézre keríti az elkövetőket. Addig is, Menczer Erzsébet és a Fidesz jobban tenné, ha betartaná a választási szabályokat. Menczer az elmúlt években semmi mást nem tett a kerületben, mint hogy megszavazta, hogy a fiának szociális alapon kiutaljanak egy önkormányzati lakást. Úgy tűnik, most a saját családjának megsegítése mellett a Fidesz a rongálást és a választási szabályok felrúgását helyezi előtérbe.

Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter plakátjait is letépték, és ahogy ott, úgy Óbudán sem fognak ilyen eszközökkel Orbán Viktor emberei győzedelmeskedni. Az MSZP-Párbeszéd továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy széles körű ellenzéki együttműködéssel mindenhol, így a 3. kerületben is legyőzhető legyen a Fidesz.

Budapest, 2018. március 16.
Szabó Tímea
a Párbeszéd társelnöke 
Budapest 10. sz. választókörzet képviselőjelöltje

 

Csatlakozz, hogy legyen Karácsony!