Sándor_Palota-akció
Megosztás
2014.3.10. |

Az Orbán-Putyin-paktumot szentesítő jogszabály aláírásával a köztársasági elnök kinyilvánította, hogy "elődjéhez hasonlóan ő sem kíván se fék, se ellensúly lenni, csak fideszes káder".

Az egyezményt érdemi társadalmi vita és felhatalmazás nélkül, gyakorlatilag "puccsszerűen" kötötték meg Moszkvában.

 

A megállapodás Magyarországot harminc évre eladósítja, miközben orosz energetikai és pénzügyi függésbe taszítja. Az a mód, ahogy a kormány ezt a kérdést kezelte, ahogy ezt a "paktumot" megkötötték, "felrúgja az alapvető jogállami normákat". "

Az Együtt-PM felháborítónak és a magyar jogrend megcsúfolásának tartja azt az indoklást, miszerint az államfő azért nem kezdeményez referendumot a kérdésben, mert nemzetközi szerződésről nem lehet népszavazást tartani. Az általuk benyújtott kérdés nem a nemzetközi megállapodást terjesztené népszavazásra, hanem arról szól, hogy az ország akarja-e jelentős államadósság árán bővíteni az erőművet. A "paksi paktum" ügyében az állampolgároknak kell kimondaniuk a végső szót vagy az április 6-i választáson vagy egy későbbi népszavazáson.

Ezért az Együtt-PM hétfő este fáklyás tiltakozást tart Áder János hivatala előtt este 18.00 órakor, ahol továbbra is követeli referendum kiírását a paksi bővítésről.

 

Budapest, 2014. február 10.