Megosztás
2013.7.31.

Az Együtt-PM kiáll a takarékszövetkezeti rendszer önállósága mellett, és visszautasítja a kormány állampárti módszereit, amellyel kisajátítja a takarékszövetkezeti tulajdont.

Az Orbán-kormány a trafikosok jogfosztása után a takarékszövetkezeti tulajdonosok jogfosztásán dolgozik.  A kormány gyáva ahhoz, hogy egyértelműen és világosan kimondja: erőszakos és kíméletlen államosítás történik.  Az Orbán-kormány a kétharmados többségével visszaélve legitimmé tette a rablást, törvényi erőre emelte a törvénytelenséget.  A kétharmados többségük – úgy vélik – feljogosítja őket arra, hogy felülírják az ősi,  „Ne lopj” parancsolatot.

A takarékszövetkezeteknek hamarosan egy olyan új alapszabályt kell aláírniuk, amelynek a tartalma még nem is ismert, a megjelent hírek szerint a takarékszövetkezetek vezetői fontolgatják, hogy ellenszegülnek a kormány diktátumának.

Az Együtt-PM pártszövetség kijelenti, hogy támogatja a takarékszövetkezetek abban a törekvésükben, hogy megőrizzék az önállóságukat, és fölszólítja a kormányt arra, hogy hagyjon föl a tárgyalások nélküli erőpolitikával, a rekvirálással, a maffiamódszerekkel, és tegyen le a takarékszövetkezeti szektor államosításáról.

Budapest, 2013. július 30.

 

Scheiring Gábor országgyűlési képviselő,

az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért szakpolitikusa