Megosztás
2013.10.29.

A KSH intézményi statisztikája arra bizonyíték, hogy a valódi álláshelyek száma csökken,  2011 decembere óta folyamatosan. Ez egybeesik az egykulcsos adó teljes bevezetésével és az adójóváírás eltörlésével. Ekkor kezdett el csökkenni a versenyszférában alkalmazottak száma és sokaknak nominálisan a bére is. A mai adatok is azt bizonyítják, hogy az igazságtalan, egykulcsos adó veszélyes a munkahelyekre és a bérek színvonalára is. Az Együtt-PM szerint ezért kell eltörölni az egykulcsos adót legkésőbb 2014-ben.

A Fidesz szóvivő által megünnepelt foglalkoztatottsági adat kozmetikázott: annak köszönhető, hogy a kormány idén állampolgáronként számítva 15 ezer, jövőre 18 ezer forintot költ közmunkára - valódi álláshelyből viszont egyre kevesebb van.

A foglakoztatási és a munkanélküliségi rátát csak a többi adat fényében érdemes értékelni. Foglalkoztatottnak számít az is, aki a kérdezőbiztos által kérdezett héten akár csak egy órát is dolgozott, és ezzel jövedelmet szerzett. Ha egy órát segített a szomszédnak a kertben, és kapott 500 forintot, akkor a statisztika szerint ő foglalkoztatott. Ha még ennyi munkája sem volt, de aktívan keresett munkát, akkor munkanélkülinek számít a statisztika szerint.

Az is növeli a foglalkoztatottsági rátát, aki közmunkás: ezért költ jövőre a kormány háromszor annyit közmunkára, mint álláskeresési járadék. A kormány célja pusztán a statisztikák kozmetikázása. Csakhogy azokból a munkahelyekből, amelyek csak kozmetikázott statisztikákban léteznek, nem lesz gazdasági növekedés, nem lesz gyarapodás - se a polgároknak, se az országnak. 

 

Budapest, 2013. október 29. 

 

Tordai Bence, a PM elnökségi tagja,

az Együtt-PM XVI. kerületi képviselőjelöltje