PDSZ_sajttáj
Megosztás
2014.7.8. |

Az Együtt-PM vezetői a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetőivel tárgyaltak ma.

 

 

A PM-et Karácsony Gergely társelnök és Erőss Gábor elnökségi tag képviselte. Szinte mindenben egyetértettünk, és a magunk részéről ígértük: ahogyan országosan, úgy helyben is kiállunk a pedagógusokért, a tanszabadságért, az esélyteremtő oktatásért. Az érdekvédők és az Együtt-PM számos kérdést igen hasonlóan ítél meg. Ilyen például a szakképzés szétverése, a pedagógusok megemelt óraszámának problémája, a tankönyvpiac esztelen államosítása és a tankönyvellátás zavarai, valamint az életpályamodell anomáliái. De a legsúlyosabb probléma az állami iskolafenntartó fenyegető fellépése és a kényszertagságon alapuló Nemzeti Pedagógus Kar, amely a pedagógusok szabadságát, és ezen keresztül a gyerekek érdekeit sérti súlyosan.

A jövő nemzedékek érdeke, hogy ne elégedjünk meg a Fidesz-KDNP bírálatával a most kezdődő ciklusban, hanem országosan és helyben is – minden településen – kiálljunk a pedagógusok megtiport jogaiért, a tanszabadságért, a helyi közösségek jogáért, hogy beleszólhassanak az óvodák, iskolák dolgába, s végül, de nem utolsósorban: az esélyteremtő oktatásért. Önkormányzati képviselőink ebben példát fognak mutatni!