Megosztás
2016.4.2. |

Az autizmus világnapja alkalmából ismét fel kell hívni a figyelmet arra, hogy minden autista is végre úgy élhesse az életét, ahogy mindenki más. A kormány azonban az elmúlt években nemhogy megkönnyítette, hanem csak egyre nehezebbé tette a mindennapjaikat. A PM a szolgáltatások és a források azonnali bővítését követeli a kormánytól, hogy minden autizmussal érintett személy és családjaik időben, megfelelő szakmai segítséget kapjanak.

 

Világszerte 67 millió, hazánkban pedig több, mint 100.000 embert érint az autizmus. Az elmúlt évek forráskivonásai viszont megnehezítik mind a szakemberek, mind az érintettek helyzetét. A tudomány fejlődésével és modern diagnosztikai módszerek segítségével évről évre egyre több autista gyermeket diagnosztizálnak, akiknek minél hamarabb megfelelő fejlesztésre lenne szükségük.

 

A PM felszólítja a kormányt, hogy tartsa be a Fogyatékosügyi Programban leírtakat!  A végrehajtáshoz tegye hozzáférhetővé a megfelelő forrásokat. Ezen kívül az államnak támogatni kell a civil szervezeteket és lehetővé tennie, hogy a szegénységben élők is megfelelő fejlesztési programokban vehessenek részt. Álláspontunk szerint a diagnosztikai centrumokat is fejleszteni kell.

 

Mindannyiunk felelőssége, hogy az autizmussal élőknek is élhető mindennapokat teremtsünk. Ehhez a kormánynak meg kell adni minden pénzügyi és szakmai segítséget.

 
Budapest, 2016. április 2. 
 
PM Sajtó
 
 
Párbeszéd Veled!