Megosztás
2015.8.23. |

Újratervezéssel és parlagon heverő telkek bevonásával megmenthetőek lennének a Dagály fürdő megmaradt fái és medencéi. Ennek érdekében egyeztető fórumra hívja az illetékeseket Faragó Éva, a PM helyi képviselőjelöltje, a Védjük meg a Dagályt! kampány vezetője. 

 

Faragó Éva és Tordai Bence PM-szóvivő nyílt levelet írt Tarlós István főpolgármesternek, Tóth József 13. kerületi polgármesternek és Szivek Norbertnek, a Dagály fürdőt veszélyeztető beruházás megrendelőjének, az MNV vezérigazgatójának.

 

A Dagály fürdő látogatói, törzsvendégei és a helyiek érdekében a képviselőjelölt és a PM arra kéri a felelősöket, hogy őrizzék meg Budapest második legnépszerűbb fürdőjének megmaradt értékeit, ezzel tegyék lehetővé a Dagály hosszú távú fennmaradását. Faragó Éva javaslata szerint a FINA Marketnek és az ideiglenes kiszolgáló létesítményeknek (logisztikai központnak, hulladéktárolónak) egy közeli telken lehetne új helyszínt találni.

 

A Dagály-védők a strandfürdő nyitvatartásának utolsó napjárafórumot szerveznek, hogy az érintettek részvételével áttekintsék a megoldási lehetőségeket. A Párbeszéd a Dagályért című fórumra a döntéshozók mellett várják a helyi lakosokat és a fürdő látogatóit, törzsvendégeit is.

 

Budapest, 2015. augusztus 23.

 

                                                                                              PM Sajtó

 

 

 

 

Tarlós István, Tóth József és Szivek Norbert részére

tárgy: Újratervezést a Dagály fürdőnél!

 

Tisztelt Főpolgármester Úr, Polgármester Úr, Vezérigazgató Úr!

 

A Dagály fürdő egyedülálló adottságai miatt Budapest második legnépszerűbb fürdője, évi félmillió látogató szórakozását, sportolását és gyógyulását szolgálja. A területén folyó építkezés miatt a Dagály – amely a XIII. kerület egyik büszkesége – mostanra jóvátehetetlen károkat szenvedett. A tervek és az illetékesek nyilatkozatai, köztük a PM közérdekű adatigényléseire adott válaszok szerint nem biztosított a fürdő hosszú távú fennmaradása.

 

A FINA Market és az ideiglenes kiszolgáló létesítmények (logisztikai központ, hulladéktároló) közzétett tervek szerinti kialakítása olyan további funkcióveszteséget jelentenének, amely után nehezen elképzelhető, hogy a Dagály fürdő jelenlegi formájában fennmaradhat.

 

A Dagály fürdő látogatói és a helyi lakosok érdekében arra kérjük Önöket, hogy legyenek partnerek a megmaradt fák és medencék megőrzésében, tegyék lehetővé a Dagály hosszú távú fennmaradását!

 

Kérjük az MNV Zrt.-t, hogy módosítsa a beruházási terveket, és kérjük a Fővárost és a Kerületet, hogy segítsenek a FINA Marketnek és az ideiglenes kiszolgáló létesítményeknek a szomszédos üres telkek valamelyikén új helyszínt találni.

 

Várjuk mielőbbi válaszukat, és a további felmerülő kérdések tisztázására meghívjuk Önöket vagy képviselőiket augusztus 31-re, este 6 órára a Dagály utca 17. szám alatti Kisbojtár vendéglőbe.

 

Üdvözlettel:

Faragó Éva, a Védjük meg a Dagályt! kampány vezetője

Tordai Bence, a PM szóvivője