Szabó_Tímea
Megosztás
2016.1.26. |
 Benyújtotta az Alkotmánybíróság létszámának csökkentésére, jogköreinek bővítésére és tagjelölési folyamatának megváltoztatására irányuló alkotmánymódosítási javaslatát a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, Szabó Tímea független képviselő.
 
    Az ellenzéki politikus keddi, budapesti sajtótájékoztatóján megismételte, hogy javaslata értelmében a 15-ről 11 fősre szűkülő testület három tagját a Magyar Tudományos Akadémia jogtudománnyal foglalkozó osztálya, másik három tagját pedig a Kúria jelölné ki. A jelölteket a köztársasági elnöknek el kellene fogadnia, majd az ajánlást az Országgyűlés elé terjesztenie. További öt jelöltre a parlamenti képviselőcsoportok tagjaiból álló eseti bizottság tenne javaslatot, a civil szakmai szervezetekkel történt egyeztetés után.
    Szabó Tímea lehetővé tenné, hogy az Ab a költségvetési és az adójogszabályok felett is őrködhessen, illetve megszüntetné azoknak a 2010 után beiktatott alkotmánybíróknak a mandátumát, akikre megválasztásukkor csak a kormánypártok szavaztak; illetményüket még további két évig folyósíttatná.
 
 
 
 
 Budapest, 2016. január 26., kedd (MTI) 

 

Új. Bal. Zöld.