Megosztás
2014.8.16. |

Az Együtt-PM most már egy éve mindent elkövet azért, hogy megmentse a világhírű Pető Intézetet az anyagi és szakmai ellehetetlenüléstől. Az intézmény tavaly év végén majdnem csődbe ment, miközben egy teljesen alkalmatlan menedzsment miatt az intézményt a megszűnés fenyegette. Álláspontunk szerint a kormány nagyon helyesen teszi, hogy leváltja a rektort. Bízunk benne, hogy ezzel még nem ér véget az intézmény rendbe tétele.

 

Tavaly az idei költségvetés módosításánál az Együtt-PM 500 millió forinttal segítette volna ki a világhírű Pető Intézetet. Emellett javaslatokat tettünk az intézmény szakmai szempontú rendbetételére is. Sajnos akkor a kormánypártok mindegyik javaslatunkat lesöpörték az asztalról.

 

Most úgy tűnik az eddigi erőfeszítéseink nem voltak hiába valóak. A kezdetektől szerettük volna elérni, hogy a bizonyosan alkalmatlan vezetőséget mielőbb távolítsák el a Pető éléről, és az intézmény megmentésére alkalmas szakemberek kerüljenek be a menedzsmentbe. Ez a folyamat reméljük nem áll meg a rektor felmentésénél.

 

A Pető intézet rendbe tétele mindannyiunk érdeke. Ám továbbra sem tudjuk, hogy a mostani folyamatok valóban az Intézetről szólnak-e, vagy mindez Orbánék színjátékának a része és az intézmény nagy értékű ingatlanjainak megszerzéséről van csupán szó. Ezzel kapcsolatban az Együtt-PM továbbra is várja a kormány megnyugtató válaszát, addig pedig csak reménykedhetünk abban, hogy nem állami luxuskórházat vagy automata garázst akarnak csinálni a sérült gyermekek fejlesztésével foglalkozó intézményből.

 

 

Budapest, 2014. augusztus 16.

Szabó Tímea

Az Együtt-PM Szövetség társelnöke

 

(a kép a tavalyi Pető Intézet megmentéséért szervezett tüntetésünk alatt készült)