Megosztás
2013.3.15.

Orbán Viktor kormánya úgy látszik, nem tud mit kezdeni az olyan váratlanhelyzetekkel, amelyeket nem kommunikációs eszközökkel, hanem valódi politikai cselekvéssel kel kezelni. Ezúttal a márciusi tél állította megoldhatatlan feladat elé a kabinetet, amelynek tehetetlensége miatt emberéletek kerültek veszélybe. A PM szerint a példátlan esetet szigorú és átlátható vizsgálatnak és a felelősök lemondásának kell követnie.

Az időjárási előrejelzésekben egész héten a hosszú hétvégére beköszöntő ítéletidő szerepelt, a vészhelyzet kihirdetésére mégis csak az utolsó pillanatban került sor, amikor a közelgő ünnepek miatt, már százezrek voltak úton. Az országra lecsapó hóvihar készületlenül érte a közútkezelőket, az autópálya-hálózat fenntartóit és a közösségi közlekedés üzemeltetőit. Ezrek rekedtek éjszakára az utakon mindenféle ellátás és érdemi információ nélkül, vonatok és buszok tucatjai vesztegelnek jelenleg is a hó miatt, segítség nélkül. A rendőrök, a tűzoltók és a katasztrófavédelem emberei a határozott irányítás minden látható jele nélkül próbálják menteni a menthetőt. Közben a belügyminisztérium sms-ek küldésével próbál úrra lenni a káoszon, az üzentek azonban még egy telefonszámot sem tartalmaznak, amelyen segítséget lehetne kérni.

Egy olyan országban, ahol a politikai hatalom, az állami hivatalok és hatóságok irányítása, valamint a hírközlés is központosított, a kormány nehezen háríthatja el magától a felelősséget. A megelőzés érdekében sem tettek semmit: nem rendelték el az ilyenkor szükséges lépéseket: kamionstop, beutazási korlátozás, a hókotrók készenlétbe helyezése és időben történő kivezénylése, a vészhelyzet kialakulásakor a mentésben résztvevők munkáját összehangoló operatív törzs felállítása.

A PM az eset haladéktalan, pártatlan, civil szakértők bevonásával történő kivizsgálását, a szakmai és politikai felelősök megnevezését követeli. A párt mélységesen elítéli, hogy a Pintér Sándor még ebben a helyzetben is másra hárítja a felelősséget a bajba jutott emberek hibáztatásával van elfoglalva. Egyúttal felszólítjuk az érintetteket, hogy mindent tegyenek meg a helyzet mielőbbi normalizálása és a katasztrófahelyzet áldozatainak megsegítése érdekében. Egyúttal megköszönjük az úton lévők kitartását, és a mentést végző rendőrök, tűzoltók, mentők és katasztrófavédelmisek munkáját. A PM szimpatizánsai is részt vesznek a mentésben az ország több megyéjében.