Szabó_Rebeka_portré
Megosztás
2015.11.3. |

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint azonnal le kell állítani a földprivatizációt, miután az Alkotmánybíróság tárgyalni kezdte az azzal kapcsolatos ellenzéki beadványt - mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a párt elnökségi tagja.

    Szabó Rebeka úgy értékelte, hogy a földprivatizáció jelenlegi formájában a magoszos gazdáknak kedvez.
    Hangsúlyozta, az új tulajdonosok felemelhetik majd a bérleti díjat, aminek mértékét az agrárkamara értékbecslése határozza meg. Azt is kiemelte, hogy a törvényjavaslatot benyújtó fideszes Győrffy Balázs a Magosz alelnöke és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.
    A politikus jelezte, hogy akik "gyorstalpaló módon" elvégzik az aranykalászos gazdatanfolyamot, azok részt vehetnek majd a liciten, amiből - véleménye szerint - az látszik, hogy nem a helyi gazdák jutnak majd hozzá a területekhez.

MTI 2015. november 3., kedd 14:30