Megosztás
2015.11.18. |

A Direkt36 feltárta, Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért (PM) európai parlamenti képviselője bejelentette, az OLAF pedig vizsgálja – így néz ki dióhéjban egy antikorrupciós sikertörténet Európában. Az ügy egyik érintettje a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatójának családi érdekeltsége – a PM szerint botrány, hogy a gyanús ügyet a magyar kormányszervek helyett Brüsszelnek kell lelepleznie.



Szeptemberben írta meg a Direkt36 tényfeltáró portál, hogy Magyarországon feltűnően sok az olyan uniós támogatási projekt, ahol a pénzt – szabályellenesen – csődközelben lévő, fizetési nehézségekkel küzdő vállalkozásoknak folyósítják; ilyenkor a támogatási cél természetesen nem valósul meg, a pénz viszont eltűnik. Ráadásul – bár korántsem egyedi esetekről van szó - a kormányt láthatóan nem aggasztja a jelenség: a magyar állam semmit sem tesz a törvénytelen támogatások visszaszerzéséért, illetve a hasonló visszaélések megakadályozásáért.

Az egyik emblematikus ügy Szivek Norbertnek, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatójának családi cégéhez, az Új Strigon Kft.-hez kötődik. Az évek óta pénzügyi nehézségekkel küzdő vállalkozásnál 176 millió forintnyi támogatás fulladt be, miközben az ígért foglalkoztatási cél nem teljesült, sőt a korábbi alkalmazottak többségét is elküldték. A vállalat a támogatási szerződés előírásai ellenére nem jelezte, hogy a teljesítés veszélyben van, így a támogatása mindenképpen szabálytalan volt.

A Direkt 36 több tucatnyi hasonló esetről tud. Ezek alapján Jávor Benedek, a PM európai parlamenti képviselője készített OLAF-beadványt, és a csalás elleni ügynökség tájékoztatása szerint megindult a vizsgálat a visszaélések felderítése érdekében. 

A PM üdvözli az eljárást, ugyanakkor felhívja a figyelmet: Magyarországon a törvényes közpénzfelhasználás garantálása a mostani botrányt is átalvó Orbán-kormány feladata lenne.



Brüsszel-Budapest, 2015. november 18.

Jávor Benedek, PM