Megosztás
2014.3.19. |

Az Együtt-PM Szövetség támogatja a Transparency International Magyarország, a K-Monitor Egyesület és az Atlatszo.hu oknyomozó portál korrupció elleni minimumprogramját, mivel az minden lényegi elemében megfelel a szövetség Zéró Korrupció Programjának céljaival. Ezért a mai napon Bajnai Gordon, az Együtt-PM Szövetség nevében és a magyar politikai pártok közül elsőként, aláírta a programot.

 

Csaknem egy év telt el azóta, hogy az Együtt-PM Szövetség meghirdette a közélet tisztaságát, átláthatóságát megteremtő szakpolitikai programját, a Zéró Korrupció Programot, melyet a kormányváltás után meg is fog valósítani. Erre azért van szükség, mert az Orbán-rezsim az elmúlt négy évben még a törvényhozást is a közpénzeket elszívó polip szolgálatába állította: úgy módosítják a törvényeket, ahogy az Simicska Lajos gazdasági birodalmának a legmegfelelőbb.

Az akkor Bajnai Gordon és Karácsony Gergely által bejelentett program legfőbb elemei:

  • Előbb a nyilvánosság, utána a kifizetés. Minden állami szerződést, beszerzést és pályázatot nyilvánossá tesznek, az állammal kötött szerződés addig nem lép érvénybe, amíg nyilvánosságra nem hozták!
  • Patyolat tiszta közbeszerzések. Átláthatóvá teszik a közbeszerzéseket, nemzeti adatbázist hoznak létre, amelyben minden részlet ellenőrizhető lesz!
  • Antikorrupciós „polgárőrség”. Civil kontrollt vezetnek be minden állami pályázatnál!
  • Új földosztás. A jogsértően bérbe adott földeket vissza fogják szerezni, hogy a magyar föld végre valóban azoké lehessen, akik megművelik azt.
  • Új trafikpályázatok. Visszavonják a trafikengedélyt azoktól, akik azt mutyival szerezték és igazságos pályázatot írnak ki rájuk.

Az Együtt-PM Szövetség támogatja a Transparency International Magyarország, a K-Monitor Egyesület és az Atlatszo.hu oknyomozó portál korrupció elleni minimumprogramot, mivel az minden lényegi elemében megfelel a szövetség Zéró Korrupció Programjának céljaival. Ezért a mai napon az Együtt-PM Szövetség, a magyar politikai pártok közül elsőként, aláírta a programot.

 

Budapest, 2014. március 18.

 

Bajnai Gordon                                      Szabó Tímea                                       Jávor Benedek,

az Együtt-PM Szövetség elnökségének nevében

 

Együtt - PM Sajtó