Jávor_bence_sajttáj_20140619
Megosztás
2014.6.19. |

JávorBenedek, az Együtt-PM megválasztott EP-képviselője nyílt levélben fordult Péterfalvi Attilához, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökéhez, akitől azt kéri, hogy vizsgálja felül a 2003-as paksi üzemzavarból visszamaradt kiégett fűtőelemek szállítására és elhelyezésére kötött szerződések titkosságát.

 

    A politikus csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a múlt héten Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterhez fordult az ügyben, de tőle egyelőre nem kapott választ.
    Leszögezte, hogy a nukleáris hulladék jelenleg a paksi kettes blokkban található, és ameddig ottmarad, addig akadályozni fogja annak élettartam-hosszabbítását. Hangsúlyozta, hogy parlamenti képviselőként betekinthetett olyan korlátozott minősítésű iratokba, amelyek szerint a kiégett fűtőelemeket idén őszig Ukrajnán keresztül vasúton kellene elszállítani. Hangsúlyozta, hogy a szomszédos országban viszont gyakorlatilag polgárháborús állapotok alakultak ki.
    Jávor Benedek ezért azt is kéri Péterfalvi Attilától, hogy tartalmilag is vizsgálja meg, indokolt-e a szállításra és elhelyezésre vonatkozó szerződések tikossága. Azt ő maga is indokolhatónak tartotta, hogy például a szállítás időpontja és útvonala ne kerüljön nyilvánosságra, de úgy ítélte meg, hogy a szerződésnek vannak olyan pontjai is, amelyeket nyilvánosságra lehet hozni.

Budapest, 2014. június 19. - MTI -