Az Együtt-PM lezárta Orbán Viktor királyi parkolóját
Megosztás
2014.3.26. |

Az Együtt-PM Szövetség aktivistái ma jelképesen lezárták azt az elhíresült parkolóhelyet, melyen Orbán Viktor kisbusza rendszeresen parkol, amikor a miniszterelnök fodrászhoz megy. Mivel az adott helyen megállni tilos, a törvények pedig mindenkire vonatkoznak, e tettükkel helyreállították a törvényességet. Az aktivisták felszívódó festékkel a járdára „Royal Parking”, azaz „Királyi Parkoló” feliratot írtak.

Néhány nappal ezelőtt járta be a sajtót annak híre, hogy Orbán Viktor kisbusza rendszeresen a tilosban parkol a miniszterelnök fodrásza előtti járdán. Mint ismert, hogy ezt kényelmesen megtehesse, a járdát lezáró fémkarót is eltávolították erről a helyről.

Azért vagyunk ma itt, ezen a királyi parkolóhelyen, hogy felhívjuk a figyelmet: Magyarországon nem mindenkire vonatkoznak a törvények - mondta el a helyszínen tartott flashmobon Simándi Szelim, az Együtt-PM aktivistája. Orbán Viktor dácsája mellett már stadion és kisvasút is épül, a nemzeti hajvágás helyszínén pedig a törvények is felfüggesztésre kerültek. Igaz, a 93 ezer négyzetkilométer maradékán pedig az egész jogállamiság – közölte.

Simándi Szelim hozzátette: mi ezt nem fogjuk hagyni: ma jelképesen lezárjuk ezt a parkolóhelyet, ezzel visszaállítva a törvényességet. A kormányváltás után pedig vissza fogjuk állítani a jogállamiságot, a köztársaságot, ahol a törvény nem csak a kólát védi – ahogy egy egykori fiatal demokrata fogalmazott.

Ez az ügy is egy a sokból, ami miatt az ellenzéki szövetség március 30-án kormányváltó nagygyűlést tart az Operánál. Adja tovább mindenki, aki teheti: most vasárnap 14:30, az Operaház előtt az Andrássy úton: kormányváltó nagygyűlés, amellyel elindítjuk a változás hetét!

Budapest, 2014. március 26.

Együtt-PM Szövetség