Megosztás
2016.5.19. |

 A Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke szerint az alapjövedelem bevezetése a lakosság kilencven százalékának előrelépést jelentene.

 

 

    Szabó Tímea a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön azt mondta, hogy csupán a lakosság felső tíz százaléka, a legjobb anyagi helyzetben lévők nem részesülnének a juttatásban.
    Az országgyűlési képviselő kijelentette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök költségvetésével mindössze ez a felső tíz százalék léphet előre, míg a PM költségvetési módosító javaslata, amelyben szerepel az alapjövedelem bevezetése is, a nincstelenek tömegein és a dolgozói szegénységben élőkön segítene.
    A PM 2200 milliárd forintot csoportosítana át a költségvetésben úgy, hogy az államháztartás hiánya egyetlen fillérrel sem nőne - tette hozzá.

 

Budapest, 2016. május 19., csütörtök (MTI)

 

Párbeszéd: Veled!

Csatlakozz!