Megosztás
2014.3.26. |

Az Együtt-PM szerint az ország egyik legátláthatatlanabb cégéhez kerülhet a főváros Főgázban lévő tulajdonrésze, ha azt a Magyar Villamos Művek (MVM) vásárolja meg. Somfai Ágnes, az ellenzéki párt budapesti képviselője beszélt erről szerdán, a Fővárosi Közgyűlés rendkívül közgyűlése előtt, amelyen a városvezetés hozzájárulást adhat az említett tranzakcióhoz.

Az Együtt-PM politikusa hangsúlyozta, a kormány az elmúlt években úgy fektetett ezermilliárd forintot a magyar energetikába, hogy azzal nem a társadalom, hanem "Orbán Viktor baráti köre" járt jól. Kiemelte továbbá, hogy 2010-2012 között a lakossági energiaárak 20 százalékkal emelkedtek. A leginkább, 40 százalékkal a legszegényebbek terhei nőttek, míg a leggazdagabbaknak 10 százalékkal kevesebbet kell fizetniük - mondta.

 

Budapest, 2014. március 26.

Forrás: MTI