Megosztás
2016.10.4. |
Magyarország jelenlegi kormánya a természetben zsákmányt, az állatvilágban céltáblákat lát. A Párbeszéd szerint az állatok világnapját a kormánypárt számára oly fontos új vadászati törvény helyett az állatvédelem megreformálásával és a természethasználók szigorúbb kontrolljával kellene ünnepelni.
 
Bárhogy nézzük, igen erős a kontraszt a magát kereszténydemokratának maszkírozó kormánypárt és a keresztény világfelfogás között. Míg október 4-én a tisztességes emberek az állatok világnapjáról, illetve a természetben a Teremtő keze nyomát felismerő Assisi Szent Ferencről emlékeznek meg, a Fidesz-KDNP éppen a vadászterületek és jogok újraosztását,  az új magyar uralkodó osztály vadászati hóbortját szabályozó keretek fellazítását készíti elő. Semjénék azon mesterkednek, hogy egy kényszertagságon alapuló kamarába tereljék a vadászokat, lenyúlva a külföldi vadászok engedélyének kiadásából származó bevételeket, megteremtve annak lehetőségét, hogy a vadászkamarára lehessen hivatkozni a legnyilvánvalóbban magánérdekű újabb térfoglalásoknál.
 
Eközben nincs hatékony állatvédelem, az állami természetvédelem romokban, nincsenek állati jogok. A Párbeszéd szerint a kormánynak nem az a dolga, hogy Semjén, Polt, Lázár és  a haverok úri passziói elől elgörgesse a még meglévő jogi akadályokat, hanem az, hogy biztosítsa a fenntartható és ellenőrzött természethasználat feltételeit.
 
 
Budapest, 2016. október 4.
a Párbeszéd szakpolitikusa
 
Mindenki számít!
Csatlakozz!