Megosztás
2013.3.25.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) képviselői a szavazólapot sem veszik fel az alkotmánybíróvá jelölt Juhász Imréről döntő hétfői szavazás során - jelentette be parlamenti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely.

Azt mondta, a Fidesz a jelöléssel a Jobbiknak tett egy komoly gesztust, mert a fideszeseknél "már csak a jobbikos képviselők és a szélsőjobboldali portálok örültek jobban" a bejelentésnek. Úgy tűnik, hogy kezd egyfajta koalíció létrejönni a Fidesz és a Jobbik között az alkotmányosság felszámolása érdekében, a PM politikusai viszont ki akarnak maradni ebből a "kutyakomédiából" - közölte a képviselő.

A Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja elmondta: nem ismeri Juhász Imre politikai preferenciáit, de a jelölést "a Jobbik egy gesztusként értelmezte", ezért ő is így tesz.

A PM egyébként üdvözli, hogy a fideszes Potápi Árpád visszavonta azt az indítványát, amelyik megismerhetetlenné tette volna, hogy 2014-ben hány külföldön élő magyar szavaz majd. Ezt követően viszont arra szólítjuk fel a kormányt, hogy vonja vissza a választási eljárási törvény kapcsán benyújtott zárószavazás előtti módosító indítványát, mert az továbbra sem oldja fel a külföldön élők választási névjegyzékének titkosságát.

2013. március 25., hétfő (MTI)