Jávor Benedek
Megosztás

Jávor Benedek levele Lázár Jánosnak

Tisztelt Államtitkár Úr! Ön az emlékezetes Lázár-Jávor atomvitán (amit minden erővel igyekeztek a nyilvánosság elől eldugni) tett egy meggondolatlan kijelentést, amely szerint – az eredeti kormányígérettel ellentétben – várhatóan nem viszik ugyan a parlament elé az...
Megosztás

A kormányváltó összefogás március 15-i tüntetése: Mi nem ilyen országot akartunk!

Nem akarunk olyan országban élni, ahol 4 millió a szegény. Nem akarunk olyan országban élni, ahol több százezer gyermek éhezik. Mutassuk meg együtt, hogy készek vagyunk ezen április hatodikán változtatni! Az én szavazatom, a mi hazánk! Gyere velünk március 15-én, 15...
Megosztás

A Párbeszéd Magyarországért maradéktalanul támogatja magyarországi zöld civil szervezetek 12 pontos környezetpolitikai kiáltványát

A pontokban foglaltakkal maximálisan egyetértünk, már csak azért is, mert teljes mértékben-összhangban állnak a PM céljaival, és szakpolitikai programjával. A Párbeszéd Magyarországért képviselő-jelöltjei vállalják, hogy a 12 pontot képviselik az országgyűlésben, és a...
Karácsony Gergely
Megosztás

Baloldali összefogás: a kormány vizsgálja ki a gyanús ajánlásokat!

Az ellenzéki összefogás szerint a kormány kötelessége kivizsgálni a gyanús ajánlásokat, miután sajtóértesülések szerint a választási induláshoz szükséges aláírásgyűjtés során több párt visszaélhetett az állampolgárok adataival, meghamisíthatta aláírásukat. Tóbiás...
Megosztás

Beszéljük meg! - Kertvárosi beszélgetéssorozat Karácsony Gergellyel

Hogyan lesz több munkahely, kevesebb korrupció? Hogyan lesz jobb az oktatás, az egészségügy és a tömegközlekedés? Jöjjön el és találkozzon az Ön kormányváltó jelöltjével, Karácsony Gergellyel, és az ellenzéki Összefogás helyi politikusaival! Hallgassa meg programunkat...
Szabó Rebeka
Megosztás

Hol a Fidesz programja? Álljon ki vitára Szűcs Lajos!

Pest megye 7-es, Vecsés központú választókörzetének lakói megérdemlik, hogy a jelenlegi kormánypárt és a kormány leváltására egyedül képes ellenzéki összefogás jelöltje vitában ütköztessék elképzeléseiket! Ezért nyilvános vitára hívom ki a Fidesz jelöltjét. Remélem,...
Jávor Benedek
Megosztás

Gáztartási baleset

Egy újabb korrupció-gyanús történet bontakozik ki az elmúlt két hónap egyik legrejtélyesebb kormányközeli kavarásáról, a MET Zrt. gázvásárlásról. A főszerepben: a Fidesz-kormány, a MET Zrt., Lakatos Benjámin, Garancsi István és persze Orbán Viktor. A részletek Jávor...
Dorosz Dávid az ATV Startban - 2014.03.13.
Megosztás

Közös képviselők helyett besúgók?

Egy új törvénymódosítás értelmében a közös képviselőknek folyamatosan, hónapról-hónapra ellenőrizniük kell, hogy kik azok, akik magánszemélyként és kik azok, akik vállalkozásként használják a lakásukat. És ezeket az adatokat folyamatosan továbbítaniuk kell a...
Szabó Tímea az ATV Startban - 2014.03.12.
Megosztás

Megoldást a devizahiteleseknek!

Szabó Tímea elmondta: a Fidesz devizahiteleseket mentő csomagja teljes kudarcnak bizonyult. Sőt mi több: a nemzeti bank egy kiszivárgott jelentése szerint az igazi komoly gondok a hiteltörlesztőkkel, illetve a devizahitelesekkel 2010 után, tehát az Orbán-kormány alatt...
Megosztás

A kormány hazárdírozik a gázellátás biztonságával

A kormányzat kijelentései ellenére az E.ON gáztárolóinak megvásárlása nem növelte, hanem csökkentette az ország gázellátási biztonságát. Az állam elfogadhatatlan módon hazárdírozik és veszélybe sodorja a háztartások ellátását - mondta szerdai, budapesti...