Megosztás

Kulturális einstandokra készül a többség a parlamentben

"A magyar kulturális életet érintő einstandok" fognak megvalósulni, ha a parlament igennel szavaz hétfőn az előtte fekvő három, kulturális témájú javaslatra - ismertette az MSZP és a Párbeszéd Magyarországért (PM) véleményét Karácsony Gergely (PM) sajtótájékoztatón. A tervezett változtatásokat ismertetve azt mondta, hogy a szerzői jogi szabályozáshoz "durván" akarnak hozzányúlni, a múzeumi törvényt úgy változtatnák meg, hogy a teljes műkincsvagyon felett a miniszter rendelkezhet, miközben a Magyar Művészeti Akadémia megkapja a Műcsarnokot, a Vigadót és "bónuszként egy villát". A független képviselő szerint a szerzői jogi törvény tervezett módosítása a teljes magyar kulturális életben "kiverte a biztosítékot". Szerinte alkotmányossági problémákat vet fel, hogy az idei szerzői jogi díjakat már korábban megállapították, de a Fidesz most mégis máshogy osztaná el a bevételt. A múzeumi törvény tervezett módosítása is súlyos alkotmányos és szakmai problémákat vet fel - folytatta. Éppen ezért Hiller Istvánnal közösen zárószavazás előtti módosító indítvány formájában újra benyújtották egy korábbi javaslatukat - közölte. Ennek alapján a köz- vagy magánszereplőhöz miniszteri döntés nyomán átkerülő műnkincsek nem sérülhetnek, nem kerülhetnek a korábbinál rosszabb körülmények közé, miközben biztosítani kell azok tudományos kutathatóságát is. A szocialista Hiller István a sajtótájékoztatón azt mondta, a magyar művészet és a magyar kultúra elleni merényletnek tartják, hogy a kormánytöbbség a Magyar Művészeti Akadémiának akarja átadni a Műcsarnok tulajdonjogát. Hangsúlyozta, hogy a Műcsarnokot Ferenc József adta át, azóta öt rendszerváltás történt és több mint ötven kormánya volt az országnak, de egyetlen rendszernek sem jutott eszébe, hogy egy társaságnak átadja az intézményt. A művészet nem jobb- vagy baloldali, ezért a lépés meggondolatlan és következményeivel rossz precedenst teremt - jelentette ki. Az MSZP és a PM egyeztetett döntését vázolva azt mondta, kormányra kerülésük után az egyik első kultúrpolitikai döntésük az lesz, hogy a Műcsarnokot visszaadják a kortárs magyar művészeteknek. Forrás: MTI
Megosztás

Megy a gőzös, megy a gőzös Felcsút állomásra

A felcsúti Orbán-birodalom építése folyamatosan zajlik: gyarapodnak a miniszterelnök által alapított Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány földterületei, megnyitotta kapuit a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, több milliárdos beruházással épül a Felcsúti „Aranycsapat” Labdarúgó Stadion, a miniszterelnök édesapjának birtokába került egy régi major és növekednek barátainak földterületei is. Nemrég az uradalom terepasztalára egy 600 milliós kisvasút nyomvonala is felkerült. Fotó: Járdány Bence
Megosztás

Azonnali vizsgálatot követelünk a szökésben lévő gyilkossággal gyanúsított bűnözők ügyében

A hétvégén két gyilkossággal gyanúsított személy szökött meg házi őrizetből, ahova fél évvel ezelőtt kerültek azért, mert letelt az a törvényben meghatározott négy év ami alatt ítéletnek kellett volna születnie az ügyben. Két hét alatt nemhogy rend nem lett, hanem az igazságszolgáltatás csődjét jelzi, hogy négy év alatt sem születik rablógyilkosság gyanúja miatt börtönben lévő emberek ügyében ítélet. Ezek után pedig a rendőrség nem képes a házi őrizetbe engedett gyanúsítottak szökését megakadályozni. Történik mindez úgy, hogy közben Geréb Ágnes is házi őrizetben van.
Megosztás

Az Együtt-PM stadionstopot vezetne be jövőre

Stadionstop címmel törvénymódosító javaslatot nyújt be hétfőn a parlamentnek Szabó Tímea független országgyűlési képviselő. Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Szövetség társelnökének indítványa azt célozza, hogy a stadion-beruházásokra jövőre tervezett mintegy 82 milliárd forintot inkább a nélkülöző gyerekekre, a szegénység felszámolására és munkahelyteremtésekre fordítsák.
Megosztás

Földet oszt a kormány: megint a természet és az állattartás veszít

A védett területet elveszik a földet 15 éve mintaszerűen kezelő, őshonos szürkemarhákat tartó természetgazdálkodást folytató szervezettől, és odaadják Fidesz-közeli bennfenteseknek - most éppen a Vértes alján játssza el a felháborító színjátékot az Orbán-kormány. Az Együtt- PM szerint haladéktalanul le kell állítani az állattartók tönkretételét és ország természeti örökségének elkótyavetyélését.
Megosztás

Karácsony Gergely az Egyenes Beszédben

Fiatalabb koromban nagyon jóban voltam Rogán Antallal, egy kollégiumba jártunk és sokat buliztunk együtt, de most pert kell indítanom ellene, mert nem szeretem, ha hazugságot állítanak rólam - ezt Karácsony Gergely mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az Együtt - PM Szövetség társelnöke szerint az rendben van, ha lehazaárulózzák, de ez a mostani eset megállja a helyét a bíróságon. http://www.atv.hu/videok/video-20131004-karacsony-gergely
Megosztás

Karácsony Gergely beperli Rogán Antalt

Az Együtt-PM színeiben politizáló Karácsony Gergely személyiségi jogi pert indít Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője ellen, akitől elégtételt és kártérítést vár csütörtöki kijelentései miatt.
Megosztás

Együtt-PM: Vörösiszap-évforduló: katasztrófa következmények nélkül

A három évvel ezelőtti vörösiszap-baleset mérlege tragikus: tíz értelmetlen halál, egy magára hagyott térség és számtalan megválaszolatlan kérdés. Az Együtt-PM szerint ideje lenne végre megtalálni az események államigazgatási felelőseit, és levonni az Európában példátlan eset konzekvenciáit.
Megosztás

Az Együtt – PM támogatja a kishantosi biogazdaság szétrombolása ellen tiltakozó civileket

A Greenpeace és további civil szervezetek nyílt levélben kérik a vidékfejlesztési minisztert, hogy érvénytelenítse a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ halálos ítéletét jelentő földpályázatok eredményeit. Az Együtt – PM támogatja a civil tiltakozást, és kikéri a pályázatok értékelési pontszámait a Földalapkezelőtől.