Megosztás

Dunaferr-ügyben csak időt húz a kormány

Varga Mihály nem válaszolt érdemben a Dunaferr állami megvásárlása kapcsán felvetett kérdéseinkre. A válaszból kiderült ugyan hogy a "kormány az acélipart stratégiai ágazatnak tekinti", de érdemi válaszokat nem adott az államosításra vonatkozó kérdéseinkre.
Megosztás

Európai Bizottság elutasította a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés bejegyzését

Az Együtt - Párbeszéd Magyarországért képviselői csoportja megdöbbenéssel vette tudomásul a, hogy a hogy az Európai Bizottság elutasította a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés bejegyzését. Az önrendelkezés, a kisebbségvédelem ügye az egyik...
Megosztás

Bajai választás - Az Együtt-PM és az MSZP megóvja a végeredményt

Az ellenzéki összefogás pártjainak véleménye szerint választási csalás történt a vasárnapi, bajai időközi önkormányzati választásokon, ezért megóvják annak végeredményét - ezt a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizáló Karácsony Gergely és a szocialista Harangozó Tamás jelentette be hétfőn sajtótájékoztatón.
Megosztás

Egészségügyi bizottság: vitára alkalmas az új nemzeti drogellenes stratégia

A magyarországi kábítószer-fogyasztás visszaszorítása, a prevenció, az ártalomcsökkentés és az oktatási intézményekben folyó felvilágosító kampányok hatékonyabbá tétele is a célja az új, 2013-2020-ig szóló nemzeti drogellenes stratégiának - ismertette Kiss Norbert ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a parlament egészségügyi bizottságának hétfői ülésén. A dokumentumot a testület 18 igen szavazattal, Szilágyi László ( PM ) független országgyűlési képviselő tartózkodása mellett általános vitára alkalmasnak találta.
Megosztás

Lemondott parlamenti jegyzői megbízatásáról Szilágyi Péter

Szilágyi Péter lemondott az Országgyűlés jegyzői tisztségéről hétfőn - ezt a független képviselő maga jelentette be Budapesten, sajtótájékoztatón. A Párbeszéd Magyarországért (PM) politikusa döntését azzal indokolta, úgy érzi, megrendült benne a bizalom, így viszont nem tudja ellátni munkáját. Elmondta: a házbizottság két héttel ezelőtti ülésén az Országgyűlés elnöke, Kövér László felvetette a megbízatásából való visszahívás lehetőségét, a Ház vezetése viszont azóta sem kereste meg az ügyben, pedig elvárta volna, hogy tisztázzák, miért is szeretné visszahívni a házelnök.
Megosztás

Gyakornoki programot indít a PM

A Párbeszéd Magyarországért párt az őszi időszakra gyakornokok jelentkezését várja kommunikációs, operatív és politikai gyakornoki státuszokra. A gyakornokok betekintést nyernek az Országgyűlés működésébe, lehetőségük van a párt szakpolitikai folyamataiban segédkezni,...
Megosztás

„Nem hagyjuk!” - Tüntetés a Pető Intézetért

A Nemzetközi Pető Intézet fennmaradásáért tüntetett vasárnap az Együtt-PM Szövetség Budapesten a Szalay utcában, nem messze az Emberi Erőforrások Minisztériuma épületétől. Fotók: Járdány Bence
Megosztás

Tegyünk meg mindent egy élhető Budapestért

Határozott városvezetésre lenne szükség, aki felvállalja a környezetbarát közlekedés támogatását és akár az ezzel járó nehézségeket is!
Megosztás

Vakkomondor díjat oszt a PM

A Híróra vendége volt Tordai Bence a PM elnökségi tagja http://www.atv.hu/videok/video-20130920-vakkomondor-dijat-oszt-a-pm
Megosztás

Az állam rekvirálja Esztergom maradék javait is

Lefoglalta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az esztergomi önkormányzat négy járművét. Boldogabb helyeken a falopás helyszínén talált traktort foglalják le bűnjelként, még akkor is, ha éppen a kormányfő lányának jövendőbelije a tulajdonos, nem pedig egy egyébként is bajban lévő város haszongépeit, amivel a mindennapi feladatokat végzik. Egy olyan várostól elvenni valamit, ahol nincs érdemi tömegközlekedés, nincs közvilágítás és már a közétkeztetést sem tudják megoldani, olyan mint koldustól elvenni a tányérját.