Megosztás

Fideszes gondolatrendőrség az iskolákban

A Párbeszéd Magyarországért elfogadhatatlannak tartja, hogy minden pedagógusnak be kell lépnie a Magyar Pedagóguskarba. Ez a pedagógusok maradék szakmai és állampolgári autonómiájának felszámolása, és a szakszervezetek semmibe vétele. Az új köznevelési törvényben még csak fenyegetettek ezzel, most megvalósítják. Miközben nincs hol tornaórát tartani, az életpálya-modell csak ígéret, újabb gimnáziumok bezárását tervezik, a kormány legfőbb gondja, hogy szájkosár kerüljön a pedagógusokra. Az összes pedagógus, aki a KLIK alkalmazottja, kötelezően tagja lesz a karnak, amely etikai kódexet alkot, és ennek alapján eljárást folytathat tagjai ellen. Aki rosszat szól, s ezzel „veszélyezteti” mondjuk az iskola jó hírét, azt mostantól szankcionálhatják.
Megosztás

A Fidesz női politkusai döntöttek: csak a Párt, nem az a baj, ha fáj!

Szabó Rebeka blogja. Összevissza beszélnek a hazugsággyárban. Tegnap a Fidesz szakpolitikusa, Czunyiné dr Bertalan Judit – akiknek nem mond semmit a név, ne ijedjen meg, a képviselő asszony nem sok bátorságot mutatott kiállásával, amikor Fidesz-politikusok nőkre indították tenyerüket – tartott egy sajtótájékoztatót, hogy a családon belüli erőszak törvényt most mennyire komolyan gondolják és micsoda szigor lesz itt. Túl azon, hogy ebben a formában a törvény nem megoldás , egy pozitívum van a folyamatban: belátták, hogy egyes fideszes politikusok agressziójának megfékezésére valamilyen törvényt kell(ene) hozni: lex nőverő fideszesek. Sajtótájékoztatója végén persze nem írta alá az ellenzéki, tárgyban született tiltakozó aláírásgyűjtő ívet, sőt azt tette hozzá, hogy a „maffiakötelékbe szorított” baloldal kapcsán kellene aláírást gyűjteni. Micsoda frappáns válasz egy fideszes szavazógéptől! Holott az ő aláírása is hiányzik arról a dokumentumról, amellyel Szabó Tímea képviselőtársam fogadta pár hete a fideszeseket . Többek között ugyanis a Fidesz sem hajlandó aláírni a Portik-Laborc ügy kapcsán a PM rendkívüli parlamenti ülésnapra vonatkozó kezdeményezését, amelynek keretében nyilvánosan, a parlament és a média színe előtt tisztázódnának a politika és az alvilág évtizedes összefonódásai. Kedves Czunyiné Bertalan Judit! Akkor ez így kettőből semmi.
Megosztás

Mit tesz Orbán Viktor a nőket bántalmazó képviselőkkel?

A Párbeszéd Magyarországért (PM) írásbeli kérdésben tudakolja Orbán Viktor miniszterelnöktől, a Fidesz elnökétől: mi a célja azokkal a fideszes, illetve volt fideszes képviselőkkel, akik a sajtóban megjelentek szerint nőket bántalmaztak. A PM-ben politizáló Scheiring...
Megosztás

Mit ér a lelet, ha török? – Örökségvédelem Fidesz-módra

A Párbeszéd Magyarországért döbbenten vette tudomásul, hogy a Várbazár felújítása során talált török kori romokat meg sem próbálták a helyszínen megvédeni, feltárásuk után néhány nappal már el is bontották azokat. A beruházás sietősségének politikai okai, úgy tűnik, felülírták a szakmai-régészeti szempontokat. A PM elítéli az emiatt történt nem elég alapos előkészítést és kapkodó leletmentést, és felszólítja a kormányzatot, hogy tegyen meg mindent az értékes leletek megőrzése érdekében! Már 2011 őszén jeleztük az I. kerületi önkormányzat képviselő-testületében, hogy az ütemterv túlságosan rövid határidőkkel számol, melyek mellett nincs mód a korrekt előkészítésre, tervezésre, szakmai egyeztetésre. Tudható pedig, hogy a városi környezetben végzett feltárások időigényesek a várható gazdag leletanyag, az intenzíven beépített történeti környezet miatt. Ez különösen igaz a Várhegyre, történelmünk egyik legrégebb óta lakott területére. Félelmünk beigazolódott: a feszített tempó miatt a váratlanul előkerült – de a kiásandó tizenöt méter mély munkagödör útjába került – értékes leletek helyszíni megőrzésére nem kerülhetett sor. A Fidesz rombolva épít, miként a Kossuth téren – nem számít, hogy évtizedes fák vagy évszázados romok: ha útban vannak, eltünteti őket. Pedig megfelelő kockázatelemzéssel, alaposabb, például geofizikai módszerekkel történő előkészítéssel jelentősen csökkenthető lettek volna a kockázatok. A feltárt középkori romok izgalmasan és kreatívan beépülhettek volna a készülő műbe, ahelyett, hogy gyorsan elbontják őket. Emellett, a kövek egyedi megőrzésének is csak akkor van értelme, ha az épületet valahol máshol eredeti formában újraépítik. E nélkül az elbontás és elhordás nem ér semmit, a kövek lassan elenyésznek egy raktárban.
Megosztás

Orbán Viktor, a felcsúti trafikos

Nem úszta meg a miniszterelnök sem, hogy ne kapjon trafikot. A Népszabadság cikke szerint Orbán és felesége felcsúti birodalmának művelője Flier János veje, Junek Károly nyerte el a Felcsúton kiadott egyetlenegy trafiknyitási jogot. A Flier család 320 hektár föld bérletét nyerte el a környéken, most pedig a nemzeti dohányterjesztésből is kiveszi a részét. A Nemzeti Együttlopási Rendszer szemérmetlen módon immáron nem csak a fideszes képviselők haverjait és kiszolgálóit jutalmazza a koncessziós pályázatokon, de a miniszterelnök érdekeltsége sem marad üzlet nélkül. A felcsúti birodalom hektárról hektárra, trafikról trafikra épül. Egy szociálisan megzuhant ország nézi azt, ahogyan a felcsúti kiskirályok bekebeleznek iparágakat, földeket, trafikokat, a teljes magyar államot, az adófizetők pénzét. Egy Felcsút által foglyul ejtett ország nézi, ahogyan a trafikgyőztes Junek Károly apósa cserélgeti földeket a miniszterelnök családjával, majd pedig azok őrzője és felügyelője lesz. S ha ez még nem elég, úgy Flier János veje – akinek felesége a Vidékfejlesztési Minisztérium munkatársa – még Bicskén is nyert dohányboltot. A trafikpályáztatás az orbáni rendszer mintaprojektje. Elvenni, kisajátítatni, elűzni – Felcsúton ezt a modellt már ismerik, immáron országos szintre emelkedett az oligarchastratégia.
Megosztás

Vigyázat, trafikmaffia!

Karácsony Gergely parlamenti képviselő, a Párbeszéd Magyarországért (PM) elnökségi tagja sajtótájékoztatót tart "Vigyázat, trafik maffia!" feliratú transzparenssel a kezében az Országgyűlés plenáris ülése előtt.
Megosztás

Jávor Benedek blogja: A Közgép és a szólászabadság

T. Ház! Kérem mentelmi jogom felfüggesztését. „Mutyigyár!”, „Itt tűnik el a pénzed!”, „Elég volt az oligarchákból!”. Sokan vannak Magyarországon hasonló a véleménnyel az Orbán-Simicska rendszer talpkövéről, a Közgépről. Tavaly nyáron mi a nyilvánosság előtt ki is mondtuk, hogy mit gondolunk. A Közgép telephelyén tartott tiltakozó megmozdulásunk („Közgép-foglalás”) tábláin egyértelművé tettük, hogy véleményünk szerint miként működik a rendszer, és mi a Simicska-birodalom ékkövének szerepe benne. Most majd kiderül, hogy ez a vélemény elmondható-e ma Magyarországon. A demonstrációt követően az igazságszolgáltatás már megpróbált lebeszélni minket a hasonló akciókról. A részt vevő aktivistákra változó, a képviselőkre egységesen 100 ezer forint szabálysértési bírságot szabott ki – jóllehet ennek jogalapja többszörösen is megkérdőjelezhető volt (pl. előbb cipeltek el a rendőrök, az intézkedésnek való ellenállásra hivatkozva, minthogy ezt az intézkedést megalapozó birtokvédelmi határozat megszületett volna). De az oligarcha-kormányzás nem nyugszik. Újabb forduló készül a lassan egy éves ügyben. A Közgép feljelentése alapján rágalmazás miatt magánvádas büntető ügyben kellene május végén újra bíróság elé állnunk. Ami teljesen abszurd. A rágalmazás tényállása csak magánszeméllyel szemben áll meg, a jog cégekkel szemben nem ismeri ezt az alakzatot. Nem akarok ötleteket adni, de legfeljebb Simicska Lajos perelhetne rágalmazásért, ő azonban eddig nem tette.
Megosztás

Elfogadhatatlan, hogy több fideszes politikus is nőket bántalmazott

A Párbeszéd Magyarországért számára teljességgel elfogadhatatlan, hogy sajtóhírek szerint több fideszes képviselő is nőket bántalmazott - közölte Scheiring Gábor, aki országgyűlési képviselőtársával, Szabó Tímeával közösen vasárnap tartott sajtótájékoztatót Budapesten. Az ellenzéki politikus felemlegette, hogy a közelmúltban ült át a függetlenek közé Balogh József, akinek élettársát korábban a kecskeméti kórházban kezelték, ahová sajtóinformációk szerint azért került, mert a képviselő bántalmazta. A sajtóban megjelentekre utalva említette a fideszes Meggyes Tamást, akit korábbi felesége azért jelentett fel, mert "verte őt". Sajtóinformációkra hivatkozva hozzátette: kevésbé ismert Lipők Sándor kemecsei polgármester, fideszes képviselő esete, aki 2003-ban "verte meg brutálisan a feleségét és a segítségére siető munkatársát". Daher Pierre-ről, az edelényi Koch Róbert Kórház igazgató főorvosáról, fideszes országgyűlési képviselőről "a közelmúltban derült ki, hogy egy őt munkaügyben meglátogató nővel szemben alkalmazott erőszakot" - mondta szintén sajtóhírekre alapozva Scheiring Gábor. Hozzátette, a politikus ellen is feljelentést tettek. Ha a hírek igazak, akkor elfogadhatatlan, hogy ezek az emberek továbbra is országgyűlési képviselők és a Fidesz tagjai - jelentette ki. A PM ezért egy lemondólevelet írt számukra, amelyet hétfőn át akarnak nyújtani nekik. Szavai szerint az ügyben Orbán Viktor miniszterelnöké a felelősség, mert a választások előtt személyesen hallgatta meg a kormánypárt képviselőjelöltjeit, és "minden bizonnyal tudott" a múltjukról is.
Megosztás

El a kezekkel a gimnáziumoktól!

Vonja vissza a kormány azt a javaslatát, amely országszerte tucatnyi gimnázium státusának visszavonását célozza - szólított fel szombati budapesti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizáló független országgyűlési...