Megosztás

Megöli a Ligetet a múzeumi negyed

A Városliget átgondolatlan beépítése annak pusztulását jelenti. Az ide tervezett múzeumi negyed nem járul hozzá a főváros fejődéséhez, csak egy már amúgy is túlhasznált területet terhel még jobban. A tervezett negyed helyszínét úgy kell kijelölni, hogy azzal elhanyagolt, barnamezős területek keljenek életre és vonják maguk után a környék fejlődését is. Egyébként azt sem tudni, hogy a százmilliárdos beruházás hogyan és miből lesz fenntartható.
Megosztás

Orbán a felelős az izsáki rendőri brutalitásért és gyilkosságért is? Igen!

2013. április 14. Ami Izsákon történt néhány napja valódi tragédia, amely ismét rávilágít a félelemre és a nyers erőre épülő Orbán-rezsim tarthatatlanságára.
Megosztás

Kínos helyzet: a kormány nem készült fel az elsősök beiskolázására

2013. április 13. Az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség szerint a kormány nem tette meg a szükséges előkészületeket ahhoz, hogy az első osztályba jelentkezőknek legyen helyük az általános iskolákban. Karácsony Gergely sajtótájékoztatóján ezért azt javasolta: nyithassanak új osztályokat azok az általános iskolák, amelyekben többen jelentkeztek a meglévő helynél. A PM elnökségi tagja azt is kezdeményezte, hogy a 2007 nyarán születettek maradhassanak az óvodákban, így csökkenne az első osztályba jelentkezők száma. Emlékeztetett arra, hogy hamarosan kötelező lesz az óvodáztatás a hároméves gyermekek számára annak ellenére, hogy jelenleg ezen intézményekben sincs elegendő férőhely, így vélhetően azért kell a 2007 nyarán születetteknek iskolába menniük, hogy helyük szabaddá váljon az óvodában. Hangsúlyozta: ha a kormány nem lép, hamarosan az iskolák mellett az óvodákban is zsúfoltsággal kell számolni. Erőss Gábor, a PM társadalompolitikai kabinetjének vezetője arról beszélt, hogy idén 25 százalékkal többen jelentkeztek első osztályba, mint tavaly. A kormány azonban a helyzetet kapkodva oldja meg: először nagyobb létszámú osztályok indítását helyezte kilátásba, majd olyan javaslatot tett, amely alapján a szülők nem tudhatják, gyermekük melyik iskolába kerül majd - mondta.
Megosztás

Gyakornoki programot indít a PM

A Párbeszéd Magyarországért párt a tavaszi időszakra gyakornokok jelentkezését várja kommunikációs, operatív és politikai gyakornoki státuszokra. A gyakornokok betekintést nyernek az Országgyűlés működésébe, lehetőségük van a párt szakpolitikai folyamataiban segédkezni, képzéseken részt venni és szakmai mentorálás mellett képességeiket és az eddig tanult ismereteiket elmélyíteni.
Megosztás

A PM az MVM-et is bevonná a lakossági terhek mérséklésébe

2013. április 12. – Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség véleménye szerint a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. monopolhelyzetével visszaélve indokolatlanul tartja magasan a villamos energia árát. Pártunk azt kéri a kormánytól, hogy a céget vonja be a lakosság terheinek csökkentésébe ahelyett, hogy megsarcolja a többi energiavállalatot.
Megosztás

Izsáki rendőrök - A PM tiltakozik a rendőri feljelentés ellen

2 013. április 12. A Párbeszéd Magyarországért szerint vérlázító és teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy az izsáki rendőrök felettesei feljelentették azt a férfit, akit két rendőr állított elő az izsáki rendőrőrsre, majd a rendőri intézkedés következtében meghalt hétfőn.
Megosztás

Fizessen az NFA - a PM új törvénymódosítást nyújt be

2013. április 11. Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért (PM) politikusa két módosító javaslattal szeretne változtatni az állami földpályázatok kiírási rendszerén – ezt a független képviselő jelentette be csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Megosztás

E14-PM: Elítéljük a rendőri brutalitást!

2013. április 11. Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség elítéli az Izsákon történt rendőri brutalitást és együtt érez az áldozat hozzátartozóival. Ami történt, az egy működő jogállamban nem fordulhatott volna elő!
Megosztás

A fiam iskolába megy. Vagy mégsem?

A népszerű elmélet szerint az emberek a „pénztárcájuk” alapján szavaznak. Szerintem viszont a gyerekeik jövője alapján. Április 8-9: a beiratkozás napja szerte az országban. Ábel fiunk is szeptemberben kezdi az iskolát. Ha kezdi. Mert idén hirtelen több mint 25%-kal több gyereknek kell beférnie az első osztályba, mint tavaly. Azért 25%, mert idéntől nem a május 31, hanem az augusztus 31. előtt születettek számítanak iskolakötelesnek. Az plusz háromhónapnyi gyerek.
Megosztás

Pintér feat. Fidesz: kamujelentés

2013. április 10. Közel egy hónappal a március 15-ei hóvihart követően a kormány letette az asztalra az eseményeket, és a saját munkáját értékelő jelentését. Ezek szerint minden a legnagyobb rendben ment, senki nem hibázott semmit, a kormán kiváló munkát végzett. Pintér Sándor jól látható módon kitanulta a fideszes kommunikációs boszorkánykonyha minden trükkjét.