Országgyűlési képviselőjelölt - Önkormányzati képviselő Budapest XVIII.

1966-ban születtem Budapesten gépészmérnök apa és magyar-népművelés szakos anya első gyermekeként. Később még egy húgom született. Édesanyám erdélyi származású, Kolozsvárott látta meg a napvilágot. Erdélyi identitásomat büszkén őrzöm. Általános iskolába a XX. kerületi Mártírok úti, majd a XVIII. kerületi Kassa utcai iskolába jártam.

 

Gimnáziumi éveimet a XVIII. kerületi Steinmetz Miklós gimnáziumban, majd a X. kerületi I. László gimnáziumban töltöttem. Utóbbiban érettségiztem 1984-ben. Egy év sorkatonai szolgálatot követően a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán folytattam tanulmányaimat, ahol 1990-ben szereztem első diplomámat. 1999-ben szereztem második diplomámat a BME Urbanisztikai Intézetének városépítési-városgazdasági posztgraduális szakmérnöki képzésén.1991-ben saját építészirodát hoztam létre, melyben azóta is tevékenykedem: épület- és településtervezéssel, létesítménygazdálkodási tanácsadással foglalkozom.

 

Emellett gyakorlatvezetőként, óraadóként tanítom az új generációt a Műegyetemen, illetve egy művészeti iskolában. Erős pestszentlőrinci kötődéseim vannak. Számos rokonom élt s él mai napig a kerület különböző részein. Ide születtem én is, itt nőttem fel, s ide költöztek vissza szüleim pár év pestszenterzsébeti kitérő után. Itt töltöttem kamasz korom, s egyetemi éveim egy részét is. Önálló életet lakásproblémák miatt a Józsefvárosban kezdtem, de amint lehetőségem nyílt rá, azonnal visszaköltöztem a kerületbe. Jelenleg is Pestszentlőrincen, annak Bókay-telep nevű városrészében élek feleségemmel és két gyermekemmel.

 

Az egyetemi évek, 1990 után nem foglalkoztam politikával, a szakmámnak, vállalkozásomnak éltem. Ez a helyzet 2010-ben változott meg, amikor is csatlakoztam az LMP-hez, melynek kerületi listavezetőjeként kerültem be a helyi önkormányzat képviselő-testületébe. Tagja voltam a párt Országos Politikai Tanácsának, ám a II. Orbán-kormány politikájára adott válaszokkal egyre kevésbé tudtam egyetérteni. 2012-ben tagja lettem a párton belüli Párbeszéd Platformnak, mely a demokratikus ellenzéki erők összefogását, s ebben az LMP vezető szerepét sürgette. A platform működését a 2013 januári kongresszus döntései értelmetlenné tették, ezért többed magammal kiléptem a pártból, s alapító tagja lettem Párbeszéd Magyarországért Pártnak.

 

Jelenleg a Párbeszéd Magyarországért XVIII. kerületi szervezetét vezetem, önkormányzati és szakpolitikai kérdésekkel foglalkozom. A helyi ügyek képviselete mellet országos szinten a zöld- és ökopolitikai kérdések, a döntéshozatali mechanizmusok társadalmasítása, a társadalmi igazságosság és a fenntarthatóság kérdései foglalkoztatnak.