Budapest XI. kerületi képviselő - Országgyűlési képviselőjelölt - Budapest IX.ker. (Bp. 2.OEVK)

1987-ben születtem Debrecenben, majd 19 évesen kerültem Budapestre, amikor felvettek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre Gálffi László osztályába. 2010-ben itt diplomáztam, mint színész, most pedig itt írom a doktori disszertációmat. Négy éve, a diploma megszerzése után költöztem Újbudára, amit azóta is otthonomnak tekintek. Kisgyerekkoromtól kezdve két dolog érdekelt szenvedélyesen. A színház és a politika. A közéletben 2012 decemberétől veszek részt, amikor a kormány felsőoktatási ámokfutása miatt diáktüntetések kezdődtek szerte az országban. A Hallgatói Hálózat aktivistájaként és egyik arcaként fantasztikus élmény volt megtapasztalni, milyen az, amikor tömegek veszik kezükbe a sorsukat. És megerősödött bennem az érzés: a közélettel foglalkozni kell és a magam részéről foglalkozni is akarok. Világossá vált az is, hogy a demokráciában nem elég az utcáról kiabálni. Orbán Viktor egyszemélyes hatalmát nem lehet pusztán szép eszmék hangoztatásával felszámolni. Részt kell venni a politikában. A demokrácia ugyanis felelősség, mégpedig a részvétel felelőssége. Mikor erre rájöttem, elköszöntem az aktivista-múlttól és csatlakoztam az akkor alakult Párbeszédhez.