Párbeszéd
Megosztás
A Párbeszéd szerint a kormány leépíti a szociális jogokat, így a gazdagok még gazdagabbak, a szegények pedig még szegényebbek lesznek. Szabó Tímea , az ellenzéki párt társelnöke vasárnap, Budapesten a...
egészségügyi béremelés
Megosztás
"A kormány propagandagépezetéből napok óta az folyik, hogy novembertől mennyire megemelték az egészségügyi dolgozók fizetését. Na, most javaslom megnézni ezt a fotót , ami egy, az egészségügyben 10 éve (!)...
kórházi eszközök
Megosztás
Az eladósodott intézmények kénytelenek Ázsiából beszerezni többek között olyan eszközöket, mint a hasi törlőkendők, melyek jelentős része nem steril, mikrobiológiailag szennyezett lehet, ezért életveszélyesek. A Párbeszéd írásbeli kérdéssel fordult Balog...
szegénység
Megosztás
A Párbeszéd ételosztására reagálva az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében nem tudta érdemben cáfolni azt az értesülést, hogy megtiltanák a civileknek és politikai pártoknak az ételosztást. A kormány a Rászoruló Személyeket...
ételosztás
Megosztás
A Párbeszéd szerint a kormány azzal próbálja elfedni a szegénységet, hogy betiltaná az ételosztást a civil szervezeteknek és a pártoknak. Az ellenzéki párt arra a sajtóban megjelent rendelettervezetre reagált, amely...
gyermekvédelem
Megosztás
A Gyermekjogok Világnapján a Párbeszéd követeli az Orbán-kormánytól, hogy álintézkedések helyett kezdjen végre bele a gyermekvédelem teljes megújításába. Emeljék a családi pótlékot, biztosítsák a megfelelő szakképzést, kapjanak méltó bérezést a...
Jávor Benedek
Megosztás
Orbán Fidesz kongresszusi beszédében a nyugati világ, „Brüsszel” legyőzését jelölte ki politikai célként. Európa, ahova 27 éve csatlakozni akartunk, hogyan vált mára legyőzendő ellenséggé? Azért, mert Orbán Viktor feladta. A...