Karácsony Gergely
Megosztás
2018.2.12. | Karácsony Gergely átláthatóság zéró korrupció Európai Unió Mindenki számít

Az MSZP és a Párbeszéd a miniszterelnök felelősségét vizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi az Elios-ügyben. A két párt törvényjavaslatot is benyújt egy antikorrupciós ügyészség létrehozására, írja az MTI.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón az elmúlt 27 év egyik legsúlyosabb korrupciós ügyeként jellemezte az Elios ügyét. Az ellenzéki politikus szerint olyan csalásról van szó, amelynél a szervezett bűnözés eszközeit alkalmazták, és amelyben a miniszterelnök egyik családtagja is érintett.

Erről hangfelvétel is van, még ki sem írták a pályázatot, már a miniszterelnök veje tárgyalt ezekről a pályázatokról. Lázár János pedig büszke arra, hogy részt vett egy ilyen egyeztetésen. És mindezt az ügyészség a legnagyobb béketűréssel követte (...) nyilvánvaló, hogy az ügyészség nem a bűnt üldözte, hanem a bűnt támogatta ebben az ügyben – mondta többek között Karácsony. Hozzátette, hogy Polt Péter alkalmatlan erre, ezért újra benyújtják az antikorrupciós ügyészség létrehozásáról szóló javaslatukat. 

Az antikorrupciós ügyészség létrehozását azzal indokolta, hogy meg kell szüntetni azt az állapotot, amelyben a magyar és az európai adófizetők pénzéért senki nem felelős, és senki nem érzi felelősségének a nyomozást.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője közölte, még hétfőn megkeresik a többi parlamenti pártot azzal, hogy támogassák a miniszterelnök Elios-ügyben való politikai felelősségét vizsgáló testület létrehozását; ehhez negyven képviselő aláírása kell.

 

Forrás: index.hu

 

Csatlakozz, hogy legyen Karácsony!