Szabó Tímea
Megosztás
2017.7.12. | Szabó Tímea egészségügy esélyegyenlőség felemelkedés

A Párbeszéd választ vár Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől arra, hogy hogyan biztosítják a lakosság egészségügyi ellátását a budapesti vizes vb idején.

    Szabó Tímea szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy a világbajnokságon 550 magyar egészségügyi dolgozó vesz részt. A társelnök azt mondta, nem tudni, hogy ezeket az embereket az ellátórendszer mely részéről vonják el és azt sem, hogy az amúgy is forráshiányos egészségügy hogyan biztosítja majd távollétük idején a lakosság ellátását.
    Az egészségügyi dolgozókat ráadásul teljesen kaotikus körülmények között, "lasszóval" szedték össze és még most sem tudni, hogy hova lesznek beosztva - közölte a politikus. A független képviselő kijelentette, hogy emellett "csúnya módon" kizsákmányolták őket, mert körülbelül nettó kétezer forintos órabérért dolgoznak majd. Hozzátette, hogy az érintetteket eredetileg 160 órás munkára pályáztatták, amit a munkahelyükön ki kellett venniük szabadságként, majd ezután kiderült, hogy csak 40-70 órát foglalkoztatják őket.

 

Budapest, 2017. július 12., szerda (MTI)

 

Ismerd meg a Párbeszéd programját, mondd el róla a véleményed, mert nekünk mindenki számít: http://mindenkiszamit.hu/
http://alapjovedelmet.hu/
Csatlakozz, mert tenni kell!