budai vár
Megosztás
2017.8.31. | V. Naszályi Márta Budapest önkormányzatok átláthatóság zéró korrupció

Felháborító, hogy a Fővárosi Közgyűlés ülésén elhangozhatott, hogy egy adott vezető kinevezéséhez majd az I. kerületi polgármester lakást is biztosít. Még elszomorítóbb, hogy kiderült: ez az igazság. 

A polgármester személyes hűbérbirtokaként osztogatja szét a kerületi közvagyont azoknak, akik szolgálatot tesznek a kormánynak. Az eddig is rosszul teljesítő Fővárosi Közbeszerzési Kft. gazdasági ügyvezető-helyetteseként dolgozó Torma Szilviát, aki a piaci ár alatt bérel önkormányzati műemléklakást a Várban, tegnap a cég vezetőjének nevezte ki a fővárosi fideszes többség.

A Budai Vár, az I. kerület közös történelmi örökségünk és egyben a mi lakóhelyünk. 
Nem akarjuk, hogy elzárt kormányzati negyed legyen, kormánylakájok barokk Pasa Parkja, ahogyan azt sem, hogy halott turistaparadicsommá silányodjék. Működő, életteli és élhető, vegyes funkciójú városnegyedet akarunk, ahol nem fenyegetnek a lakásunk vagy üzlethelyiségünk elvesztésével. Ahol nyugodtan és biztonságban élhetünk.

Ehhez olyan kerületi vezetésre van szükség, amely nem a sugar baby-sugar daddy rendszer szállásadója, hanem a kerületiek érdekeit védő, korrupciótól mentes, hiteles emberekből áll.

Budapest, 2017. augusztus 31.

V. Naszályi Márta
a Párbeszéd elnökségi tagja, I. kerületi önkormányzati képviselő

 


Ismerd meg a 
Párbeszéd programját, mondd el róla a véleményed, mert nekünk mindenki számít: http://mindenkiszamit.hu/
Csatlakozz, mert tenni kell!